Ez a történet egy igazán különleges mézeskalács emberről szól, aki nemcsak életre kelt, hanem a világ legnagyobb mókamestere is lett. Az ő vicces és nevetős kalandjai nemcsak a sütőből kiszökve kezdődnek, hanem az egész világot megbolondítják. Vajon sikerül valakinek túljárnia az eszén? Ha ez a mese tetszett, akkor ezt a mézeskalácsos mesét is ajánljuk számodra esti mesének

A Mézeskalács Ember tréfája

A Sütőből a Világba

Egy aprócska kis faluban, a világ legjobb pékje, Guszti bácsi, egy hideg téli estén mézeskalács emberkéket készített. A pékség illata betöltötte az utcát, és minden arra járó mosolyogva szippantott a levegőből. Guszti bácsi épp az utolsó mézeskalács figurát díszítette ki, amikor furcsa dolog történt.

– Hohó! Mi ez a melegség? – szólt egy vékonyka hang.

A pék meglepetten pislogott, mert a hang a sütő felől jött. A legutóbb behelyezett mézeskalács emberke pislogott rá vissza!

– Hé, te vagy az apukám? – kérdezte a mézeskalács.

Guszti bácsi elejtette a habzsákot.
– Te beszélsz?! Ez lehetetlen!

– Pedig élek és mozogok! És köszönöm, hogy ilyen vicces arcot rajzoltál nekem – válaszolta az apró figura, miközben kikászálódott a tepsiből. – De most megyek is világot látni!

Mielőtt Guszti bácsi megállíthatta volna, a mézeskalács ember kinyitotta az ablakot, és kiszökött a havas utcára. Odakint a hó szikrázott a holdfényben, és a hideg levegő frissen csapta meg a kis figura illatos testét.

Ahogy elindult, az első, akivel találkozott, egy kíváncsi macska volt. A macska megállt, és szemügyre vette a furcsa teremtményt.

– Mi vagy te? – kérdezte a macska.

– Én vagyok a Mézeskalács Ember, és most indulok világot látni! – jelentette ki büszkén.

A macska elnevette magát.

– Sok szerencsét! De vigyázz a kutyákkal, mert ők szeretik az ilyesmit – mondta, és elsétált.

A Mézeskalács nem törődött a figyelmeztetéssel. Boldogan szökellt végig a hóborította utcákon, mígnem elért a falu határához. Ott egy hóember állt, aki éppen a répaorrát igazgatta.

– Nahát, te ki vagy? – kérdezte a hóember.

– Én vagyok a Mézeskalács Ember, a világ legnagyobb mókamestere! És te? – kérdezett vissza.

– Én vagyok Hóbi, a legvidámabb hóember. Mit szólnál egy versenyhez? Nézzük meg, ki tud több embert megnevettetni! – javasolta Hóbi, aki mindig szeretett játszani.

A Mézeskalács elfogadta a kihívást, és együtt elindultak a faluba. Hóbi hócsatába hívta a gyerekeket, és a kacagásuk betöltötte az utcákat. A Mézeskalács pedig vicces színdarabot adott elő, amiben saját magát tréfálta meg, például beleesett egy bödön mézbe.

A nap végén összehasonlították, ki hány nevetést gyűjtött.

– Úgy tűnik, döntetlen! – nevettek egyszerre.

A Falu Lúzeréből Hős Lett

Egyik reggel a Mézeskalács Ember és Hóbi újabb kalandot kerestek, amikor találkoztak Karcsival, a falusi kéményseprővel. Karcsi mindig ügyetlen volt, és az emberek gyakran nevettek rajta, de nem kedvesen, hanem csúfolódva. Éppen egy vödör koromot borított ki véletlenül a főtéren, amitől az egész falu rajta nevetett.

– Szegény Karcsi, megérdemelne egy jobb napot – mondta Hóbi.

– Segítsünk neki! – javasolta a Mézeskalács Ember. – Tegyük őt a nap hősévé!

A Mézeskalács Ember Karcsi vállára pattant, és így szólt:

– Karcsi, ma megmutatjuk mindenkinek, milyen ügyes vagy! Csak kövesd az utasításaimat!

Először Karcsi egy különleges mutatvánnyal lepte meg a falusiakat. A Mézeskalács Ember egy seprűt kötött két létrához, és Karcsi azon egyensúlyozott, miközben a gyerekek tapsoltak. Ezután egy szekér kerekeit úgy olajozta meg, hogy az siklott, mint a szélvész.

A legnagyobb siker azonban az volt, amikor Karcsi egy hatalmas hóember szájába illesztett egy színes zászlót. A zászló így szólt: “Karcsi a Hős!”

A falusiak tapsoltak és nevettek, de ezúttal nem csúfolódtak. Karcsi végre büszke lehetett magára.

– Ez volt életem legjobb napja! – mondta Karcsi hálásan a Mézeskalács Embernek és Hóbinak.

A Mézeskalács Ember a Városban

Miután híressé váltak a faluban, a Mézeskalács Ember és Hóbi elhatározták, hogy újabb kihívásokat keresnek. Ezúttal a szomszédos városba indultak, ahol már híre ment, hogy egy élő mézeskalács és egy mókás hóember bolondítja meg a környéket.

Ahogy megérkeztek a város főterére, az emberek már gyülekeztek. Egy pék, aki épp a frissen sült kenyereket szállította, megállt és rájuk mutatott.

– Nahát, ti vagytok azok, akikről hallottunk? Az élő mézeskalács és a nevető hóember?

– Mi bizony! És azért jöttünk, hogy mosolyt csaljunk az arcokra! – felelte büszkén a Mézeskalács Ember.

Hóbi felkapott egy hógolyót, és azt kiáltotta:

– Verseny indul! Ki tud nagyobb nevetést kiváltani?

A gyerekek azonnal csatlakoztak, és a tér vidám zsivajtól zengett. A Mézeskalács Ember egy különleges előadással készült: vicces bűvészmutatványokat mutatott be, ahol a kártyák helyett mézeskalács darabok tűntek el és jelentek meg.

Egy idő után a város polgármestere is megjelent, és csatlakozott a mókához. Hóbi segítségével egy hatalmas hószobrot építettek, amely a polgármester mosolygós arcát formázta. Az emberek tapsoltak és nevettek, miközben a Mézeskalács Ember megkoronázta a szobrot egy cukornád pálcával.

mézeskalács ember, vicces mese, nevetős történet, tréfás kaland2

A nap végére a város lakói hálásak voltak a két mókamesternek. A polgármester így szólt:

– Mézeskalács Ember és Hóbi, ti nemcsak nevetést, hanem összetartást is hoztatok nekünk. Mindig szívesen látunk titeket!

A Mézeskalács Ember meghajolt, és így válaszolt:

– A nevetés a legjobb ajándék, és mi sosem fogyunk ki belőle!