Valahol Magyarország egy aprócska, álmos falujában, ahol még a szél is csak délután kószált, hogy ne zavarja az emberek sziesztáját, élt három barát, akik az unalom mesterei voltak. Karcsi, a Bölény, kétméteres termetével és barátságos, de lassú észjárásával vált ismertté. Tibi, a Tornádó, örökmozgó személyisége miatt sosem tudott egy helyben maradni, és gyakran került bajba hirtelen ötleteivel. Végül ott volt Feri, a Forintozó, aki minden helyzetet pénzügyi szemüvegen keresztül szemlélt, és megszállottan kalkulált, hogy hogyan csinálhatna hasznot mindenből.

A három barát mindennapjai unalmas rutinná váltak. Napközben Feri számokkal zsonglőrködött, Karcsi a kertjében madárijesztőt épített, míg Tibi a falu utcáin szaladgált, és a legújabb világmegváltó ötleteit próbálta megvalósítani, amik rendszerint csúfosan megbuktak. Ám mindannyian tudták, hogy valami hiányzik az életükből.

Egy péntek este, amikor a helyi kocsma már zsúfolásig megtelt, és Sanyi bácsi, a csapos, éppen a pult alatt kapirgáló tyúkot próbálta elkergetni, a három barát sör mellett ücsörgött.

– Ez nem élet! – fakadt ki Tibi, és olyan lendülettel csapta az asztalra a korsóját, hogy a habos sör majdnem kilöttyent. – Nem ülhetünk itt minden péntek este, és várhatjuk, hogy az izgalom az ölünkbe hulljon!

Arany Kolbász, humoros mese, vicces történet, kalandos mese, boszorkány próbái, három barát kalandja, varázslatos erdő, krokodilok folyóban, türelem próba, barlang kaland, mágikus kolbász, vicces kalandregény, magyar mese, tanulságos történet, mese felnőtteknek, mese gyerekeknek, vicces karakterek, aranykolbász keresése, mese illusztrációk, kaland és humor, barátság próbái

– Mi a baj az ücsörgéssel? – kérdezte Karcsi, miközben a harmadik pogácsáját majszolta. – Nyugalom van, pogácsa van, mit akarsz még?

– Én unom! – vágta rá Tibi, és fel-alá kezdett járkálni az asztal körül. – Valami nagy dolgot kell csinálnunk! Olyat, amiről az egész világ beszél!

Feri, aki éppen a telefonján nézte a tőzsdeárfolyamokat, felnézett. – Nagy dolog? Például mi? Feltaláljuk a tyúkketrecet újra?

– Ne légy ilyen pesszimista, Feri! – horkantott Tibi. – Gondolj bele, mi lenne, ha megkeresnénk az Arany Kolbászt?

Egy pillanatra csend ült a társaságra. Még Sanyi bácsi is abbahagyta a tyúk hajkurászását, és kíváncsian felnézett.

– Az Arany Kolbászt? – kérdezte Karcsi, miközben az egyik pogácsa morzsáit söpörte az asztal szélére. – Az csak egy mese. Egy kolbász, ami boldoggá és gazdaggá tesz? Ki találta ki ezt a baromságot? Magyar Népmesébe illő kitaláció!

Tibi azonban elszánt volt. – Nem mese, Karcsi! A legendákban mindig van igazság. És ha valaki képes megtalálni, azok mi vagyunk. Gondolj bele! Az Arany Kolbász örök boldogságot hoz, és aranyból van. Gazdagság, hírnév, minden, amit csak akarsz!

Feri elgondolkodott. – Ha tényleg aranyból van, az kilónként egy vagyon. És ha mindig újranő… nos, az kész vagyonbánya. Ez nem is olyan rossz ötlet.

– De honnan tudjuk, hogy igaz? – kérdezte Karcsi. – Mi van, ha csak időpocsékolás? Nem fogom elhagyni a kertemet egy mese miatt!

– Karcsi, tegyük fel, hogy igaz. Gondolj bele, mennyire megváltozna az életünk! – próbálta győzködni Tibi, miközben leült az asztalhoz. – Te lehetnél a legerősebb ember, aki valaha kolbászt talált. Feri, te pedig milliomos lehetnél. Nekem pedig… nos, nekem lenne egy kolbászom, amit mindenki irigyelne!

– Jó, de ha ez egy hülyeség, én otthagylak titeket az erdő közepén – mordult fel Karcsi.

A három barát tehát megegyezett: másnap hajnalban útra kelnek, hogy megkeressék az Arany Kolbászt. Feri hozott egy selfie-botot, hogy dokumentálja a kalandot, Karcsi egy lapátot és némi pálinkát, míg Tibi egy otthoni kolbászt csomagolt be, hogy „mintaként” használja.

Az Arany Kolbász Legendája

Az Arany Kolbász történetét generációk óta mesélték a faluban. Egy ősi hentes, akinek neve mára feledésbe merült, állítólag egy varázslatos kolbászt készített, amelyet aranyból gyúrt, de mégis lágyan omlós és hihetetlenül ízletes volt. A legenda szerint a kolbász nemcsak finom volt, hanem varázserővel is bírt: aki megkóstolta, az örökre boldog lett, és anyagi gondok nélkül élhetett. De a hentes soha nem osztotta meg ezt a különleges finomságot másokkal. Egy nap azonban egy gonosz boszorkány, aki féltékeny volt a hentes gazdagságára, ellopta a kolbászt, és elrejtette egy távoli erdő mélyén, hogy csak a legbátrabbak találhassák meg.

A faluban sokan próbálták megtalálni az Arany Kolbászt, de senki sem tért vissza sikerrel. Egyesek szerint az erdő varázslatos volt, és aki oda belépett, azt különös próbáknak vetették alá. Mások azt állították, hogy a kolbász soha nem is létezett.

Tibi azonban hitt a történetben. Az egész éjszakát azzal töltötte, hogy tanulmányozta az öreg falusiak emlékeit és megpróbált térképet készíteni a legendás helyszínhez. Bár végül csak egy pizzás szórólapot talált, amin zöld foltokat vélt felfedezni – úgy gondolta, ez az erdő térképe.

A Falu Reggelén

Másnap hajnalban, amikor a kakasok még csak álmosan pislogtak az udvaron, a három barát már készen állt a kalandra. A falu főterén gyülekeztek, ahol néhány helyi lakos kíváncsian nézte őket.

– Tényleg az Arany Kolbászt mentek keresni? – kérdezte egy idős asszony, miközben a kosarában lévő kenyeret igazgatta.

– Így van! – válaszolta Tibi büszkén. – És amikor megtaláljuk, az egész világ rólunk fog beszélni.

– Vagy eltévedtek, és soha nem tértek vissza – morogta egy másik férfi, aki éppen a biciklijét tolta.

A barátok azonban nem törődtek a szkeptikusokkal. Karcsi vállára vette a lapátot, Feri beállította a selfie-botját, Tibi pedig elővette a pizzás térképet, és elindultak az erdő felé.

– Most kezdődik az igazi kaland! – kiáltotta Tibi, és magabiztosan mutatott előre.

Az Erdő Titkai és Az Első Próba

Amint a három jóbarát elindult a falu határából, az erdő sűrűje gyorsan magába szippantotta őket. A madarak rikoltozása és a lombok közül kiszűrődő neszek már az első percekben szokatlan érzést keltettek bennük – mintha valaki vagy valami figyelné őket. Az eddigi lelkesedést lassan felváltotta egyfajta nyugtalan kíváncsiság.

– Miért olyan csendes itt minden? – kérdezte Karcsi, miközben a vállán pihenő lapáttal hadonászott a pókhálók ellen.

– Mert az erdő egy mágikus hely! – felelte Tibi lelkesen. – Én azt mondom, jó jel, hogy ilyen különös. Ez csak azt jelenti, hogy közel vagyunk valami nagy dologhoz!

Feri nem volt ennyire lelkes. Minden lépésnél hátranézett, mintha azt várta volna, hogy egy hatalmas medve ugrik elő a bokrok közül. A selfie-botját magához szorítva így morogta: – Én azt mondom, hogy ha mágikus helyen járunk, talán jobb lenne visszafordulni. Ez az egész kezd egy horrorfilmre hasonlítani.

Tibi azonban nem hagyta magát. – Nem fordulunk vissza! Ez a kaland az életünk legjobb döntése lesz!

A Pizzás Térkép Kudarca

Ahogy egyre beljebb merészkedtek az erdőben, Tibi előhúzta a „térképet”, amit korábban büszkén mutogatott. Ez persze nem volt más, mint egy pizzás szórólap, amit a falusi postás dobott be hozzájuk. A zöld foltokat a térkép részeként értelmezte.

– Nézd csak, Karcsi, itt van ez a nagy zöld folt. Az lesz az erdő közepén. Ha ezen a vonalon haladunk, biztosan jó irányba megyünk – mondta Tibi, és a pizzás autó útvonalát követte.

Karcsi gúnyosan felnevetett. – Ez nem térkép, Tibi! Ez egy pizzafutár útvonala! Ha ezen mész, legfeljebb a legközelebbi pizzázóba jutsz el.

– Hé, ne becsüld le a kreativitást! – vágott vissza Tibi. – Egy igazi kalandornak nem kellenek profi térképek, csak az ösztönei.

Persze nem telt bele tíz perc, és rájöttek, hogy körbe-körbe jártak. Karcsi felismerte az egyik fára kötött piros szalagot, amit az elején látott.

– Bravó, Tibi! – sóhajtotta Karcsi. – Egy helyben bolyongunk, és még csak most kezdődik a nap.

Feri, aki ekkor már teljesen kiábrándult a kalandból, odalépett a térképet tartó Tibihez. – Add ide azt a papírt! Éhes vagyok, és ha ez tényleg egy pizzázó térképe, legalább rendelünk valamit!

A Krokodilokkal Teli Folyó

Ahogy továbbhaladtak, egy széles folyóhoz értek. A víz fekete volt, és felszínén valami nagy és csúszós mozdult. A túlparton egy rozoga tábla figyelmeztette az arra tévedőket:
„VIGYÁZAT! KROKODILOK!”

– Hát ez remek – mondta Feri, miközben hátrált néhány lépést. – Miért nem hoztunk egy csónakot?

– Ez itt nem a Tisza-tó, haver – felelte Karcsi. – Mégis, hogyan akarsz átjutni ezen a folyón?

Tibi elővette a zsákjából az otthonról hozott házikolbászt, és úgy emelte magasba, mintha az lenne a világ legnagyobb találmánya. – Nyugalom, fiúk! A krokodilok szeretik a kolbászt. Adunk nekik egy kis csemegét, és békén hagynak minket.

– Ez most komoly? – kérdezte Karcsi, aki már kezdte elveszíteni a türelmét. – Odaadod az egyetlen ehető dolgot, amit hoztál?

De Tibi nem hallgatott a kritikára. Egy határozott mozdulattal a vízbe dobta a kolbászt. A krokodilok szemei azonnal felcsillantak, és vad tempóban úsztak a húsdarab felé.

– Most! – kiáltotta Tibi, és a folyó fölött húzódó kidőlt fán egyensúlyozva átszaladt a túlpartra.

Karcsi és Feri nem voltak ilyen gyorsak. Feri, aki mindig túl sok dolgot cipelt magával, majdnem a vízbe esett, amikor a selfie-botja beleakadt egy faágba. Karcsi az utolsó pillanatban kapta el a grabancát.

– Tartozol egy korsó sörrel, haver – lihegte Karcsi, amikor végre átértek.

Arany Kolbász, humoros mese, vicces történet, kalandos mese, boszorkány próbái1

A Boszorkány Megjelenése

Ahogy továbbhaladtak, a táj egyre furcsább lett. A levelek lilás színűek voltak, a talaj puha és zizegő, mintha valami rejtőzködne alatta. Nem sokkal később egy rozoga kunyhót pillantottak meg. A tetőt vastag mohák borították, és az ablakokon furcsa zöld fény szűrődött ki.

– Ez biztosan valami turistalátványosság – próbálta viccel elütni a helyzetet Feri. – Talán adnak egy bögre teát.

De amint közelebb értek, az ajtó nyikorgó hanggal kinyílt, és egy görnyedt hátú, ráncos öregasszony lépett ki rajta. A szemei úgy csillogtak, mintha egyszerre látott volna át rajtuk és bele is a lelkükbe.

– Na, kik vagytok, és mit akartok itt? – sziszegte a boszorkány.

– Mi… izé… turisták vagyunk! – próbálta Feri elterelni a témát, de Tibi közbevágott:

– Az Arany Kolbászt keressük!

A boszorkány hangosan felkacagott. – Az Arany Kolbászt? Ti is azok közé az ostobák közé tartoztok, akik azt hiszik, hogy megtalálhatják? Tudjátok, hogy már hányan próbálták?

– De mi mások vagyunk – mondta Tibi, és kihúzta magát. – Mi hárman vagyunk a Nagyfiúk! Ha valaki képes megtalálni, akkor azok mi vagyunk.

A boszorkány szeme megvillant. – Na jó, ha ennyire bíztok magatokban, akkor bizonyítsátok! Az Arany Kolbász eléréséhez ki kell állnotok három próbát. De figyelmeztetlek titeket: ha elbuktok, soha nem tértek vissza.

Karcsi és Feri egyszerre léptek hátra. – Próbák? Ez kezd túl komoly lenni! – suttogta Karcsi.

De Tibi már eldöntötte. – Benne vagyunk! Mondja csak, mi az első próba?

Az Első Próba: A Barna Rémek Barlangja

A boszorkány intett, és egy ösvény nyílt meg előttük, amely egy sötét barlang szájához vezetett. A barlangot pókhálók borították, és furcsa, kísérteties hangok szűrődtek ki belőle.

– Az első próba az, hogy átkeljetek ezen a barlangon. De vigyázzatok! Aki túl lassú vagy túl gyáva, azt elnyeli a barlang sötétsége – mondta a boszorkány.

– Ez csak egy barlang, nem? – kérdezte Tibi, miközben magabiztosan előrelépett.

De ahogy beléptek, a levegő nyirkos és hideg lett. A falakon apró szemek csillogtak, mintha valami figyelné őket.

– Mi ez a hely? – suttogta Feri, aki a selfie-botját védekezően maga elé tartotta.

Egy denevér röppent el mellettük, majd egy másik, és végül egy egész raj. Karcsi kiabálni kezdett, és reflexből hadonászott a lapátjával.

– Hé, nyugi, ezek csak madarak, nem? – próbált viccelni Tibi, de a hangjából érződött, hogy ő sem érzi magát túl magabiztosan.

Amikor elérték a barlang legmélyebb pontját, egy hatalmas árnyék jelent meg előttük. Egy óriási, barna szőrrel borított lény emelkedett fel a földről, és úgy nézett rájuk, mintha éppen a vacsoráját várná.

– Na, most mit csinálunk? – suttogta Karcsi, miközben lassan hátrált.

Tibi előhúzta a kolbászt, amit még a krokodiloknak szánt maradékból mentett meg, és a lény felé nyújtotta. A szőrös óriás beleszimatolt, majd egy hatalmas harapással eltüntette a kolbászt.

A lény végül elégedetten elfordult, és a három barát kirohant a barlangból, mielőtt újra gondolta volna magát.

– Ez közel volt! – lihegte Feri, amikor végre kint voltak.

A boszorkány elégedetten nézett rájuk. – Ez csak az első próba volt. Készen álltok a következőre?

A Második Próba: A Türelem Tesztje és A Barátok Próbája

Amikor a három barát lihegve kiszabadult a barlangból, azt hitték, talán a legrosszabbon már túl vannak. Azonban a boszorkány sejtelmes mosollyal várta őket az ösvény végén, mintha csak tudná, hogy a neheze még hátravan.

– Szép volt, fiúk – mondta gúnyosan, miközben a földhöz támasztotta görbe botját. – De az első próba csak bemelegítés volt. Most jön az igazi kihívás.

Tibi magabiztosan lépett előre, miközben a vállára csapta a kolbásztáskát, amely már jelentősen könnyebb lett a krokodilok és a barlang szőrmókja miatt.

– Mi lehetne ennél nehezebb? – kérdezte magabiztosan. – Átmentünk egy krokodilos folyón, legyőztünk egy barlangi szörnyet. Mit tudsz még kitalálni?

A boszorkány gonoszan felnevetett. – A következő próba nem az erőpróbáról szól, hanem a türelemről. És abban, úgy sejtem, ti nem vagytok túl jók.

Karcsi azonnal hátrébb lépett, és Tibi felé mutatott. – Ő a legtürelmetlenebb ember a világon! Ha valaki elbukik, az ő lesz.

Feri a szemét forgatta. – Ha valaki nem tudja túlélni a türelempróbát, akkor az az lesz, aki folyton számolgatja, hogy mennyi idő telt el – mutatott magára. – Szóval, mi a feladat?

A Mágikus Szoba

A boszorkány intett, és egy újabb ösvény nyílt meg előttük. Ez egy kicsi, sötét kunyhóhoz vezetett, amelynek ajtaján különös jelek és rajzok díszelegtek. Az ajtó magától kinyílt, ahogy közelebb értek. A belső tér szinte üres volt, csupán egy homokóra állt a szoba közepén, és mellette három rozoga szék.

– Üljetek le, és várjátok ki, hogy a homokóra leperegjen – mondta a boszorkány, és belépett utánuk. – De figyelmeztetlek titeket: a szoba hangjai és látványai próbára fogják tenni az idegeiteket. Aki előbb feladja, elveszíti a próbát.

Feri gyanakodva körbenézett. – Ez most komoly? Üljünk és várjunk? Nem lehet, hogy valami más feladatot választunk?

A boszorkány csak vállat vont. – Az élet tele van várakozással. Akinek nincs türelme, az nem érdemli meg az Arany Kolbászt.

A Türelem Határai

A három barát kénytelen volt leülni a nyikorgó székekre. A homokóra lassan, szinte idegesítően pergett. Az első néhány percben semmi különös nem történt. Csend volt, csupán a homokszemek halk sercegése hallatszott.

Aztán váratlanul furcsa hangok kezdtek megszólalni a szobában. Először egy csecsemő sírása, amely újra és újra ismétlődött, mintha egy végtelenített hangfelvétel lenne. Majd nyikorgó ajtók, csörömpölő edények és idegesítő csipogások csatlakoztak hozzá.

– Ez már kezd kicsit sok lenni – mormogta Karcsi, miközben a homlokát masszírozta. – Miért nem lehet egy kicsit halkabb ez az egész?

Feri a füléhez szorította a kezét. – Ez nem csak a hangokról szól! Nézzetek a falakra!

A falakon furcsa, villódzó fények kezdtek megjelenni, és mintha különös árnyékok suhantak volna el mellettük. Tibi próbálta nem törődni velük, de amikor egy árnyék közvetlenül előtte bukkant fel, felpattant.

– Ez nem türelempróba, ez kínzás! – kiáltotta, majd leült, mert rájött, hogy nem adhatja fel ilyen könnyen.

Az Idegek Harca

Az idő lassan vánszorgott, és a homokóra tartalma alig csökkent. A csecsemősírás egyre élesebbé vált, a villogó fények szinte elvakították őket, és mintha a szoba hőmérséklete is egyre emelkedett volna.

Feri felkapta a fejét. – Miért érzem, hogy ez az egész csak egy teszt arra, hogy ki bírja tovább?

– Mert az is – válaszolta Karcsi, miközben a szék karfájába kapaszkodott. – De ha most feladjuk, akkor vége. Túl kell élnünk valahogy.

Tibi hirtelen felugrott, és táncolni kezdett a szoba közepén. – Ha nem tudod legyőzni, csatlakozz hozzá! – kiáltotta, miközben próbálta elterelni a figyelmét.

– Te most megőrültél? – kérdezte Feri, aki egy pillanatra elfelejtette a zajokat.

– Nem! De ha nem akarok megőrülni, akkor muszáj mozognom! – mondta Tibi, és pörgött egyet a tengelye körül.

Karcsinak hirtelen ötlete támadt. – Fiúk, mi lenne, ha egyszerűen nem figyelnénk a hangokra? Csak nézzünk a homokórára, és koncentráljunk arra, hogy leperegjen.

– Ez működhet – mormogta Feri, aki már a saját körmeit rágta. – De ha még egyszer meghallom azt a sírást, esküszöm, kiugrok az ablakon.

A Győzelem Pillanata

A homokóra lassan, de biztosan lepörgött. Az utolsó homokszemek végre elérték az alját, és a szoba hirtelen csendbe borult. A fények eltűntek, a hangok megszűntek, és a hőmérséklet visszatért a normális szintre.

– Vége van? – kérdezte Tibi lihegve, miközben a homlokáról törölte az izzadságot.

A boszorkány belépett a szobába, és lassan tapsolni kezdett. – Nem gondoltam volna, hogy sikerül. De gratulálok, túléltétek a második próbát.

– Ez miért volt nehezebb, mint a barlang? – kérdezte Karcsi, aki alig tudott felállni a székről.

– Az erőpróbák egyszerűek – felelte a boszorkány. – De a türelem? Az csak keveseknek adatott meg. És ti… nos, ti meglepően kitartóak voltatok.

Arany Kolbász, humoros mese, vicces történet, kalandos mese, boszorkány próbái2

Újabb Próbákra Felkészülve

Amikor kiléptek a kunyhóból, a három barát megkönnyebbülten lélegzett fel. Az erdő hűvös levegője szinte újjászületésként hatott rájuk, és úgy érezték, mintha egy újabb akadályt hagytak volna maguk mögött.

– Két próbán vagyunk túl – mondta Tibi, miközben magához szorította a kolbásztáskát. – Még egy, és az Arany Kolbász a miénk!

– De mi lesz a harmadik próba? – kérdezte Feri aggódva. – Eddig minden nehezebb volt, mint az előző. Nem tudom, mit találhat még ki az a boszorkány.

Karcsi vállat vont. – Akármi is lesz, túléljük. Ezért jöttünk, nem igaz?

A boszorkány ismét megjelent előttük, és egy sejtelmes mosollyal mutatott előre. – Ha eddig eljutottatok, talán valóban van esélyetek. De a harmadik próba nem csak rajtatok múlik… hanem azon is, hogy mennyire bíztok egymásban.

A barátok összenéztek. Tudták, hogy a legnagyobb kihívás még csak most következik.

A Harmadik Próba: Az Arany Kolbász Kiválasztása és A Nagyfiúk Diadala

A második próba után a három barát már alig érezte magát hősnek. Karcsi fejfájással küzdött, Feri alig állt a lábán az idegtől, Tibi pedig egyre türelmetlenebb lett.

– Most már tényleg nem lehet nehezebb – szólalt meg Tibi, miközben a hátizsákját átdobta a vállán. – Eddig minden próbát kibírtunk, és most már csak egy utolsó akadály van előttünk.

– Ha ez a „csak egy utolsó akadály” annyira egyszerű lenne, már rég otthon ennék a vacsorámat – morgott Feri, aki a homokórás próba óta minden neszre összerezzent.

A boszorkány azonban nem tűnt kevésbé fenyegetőnek, mint az eddigi próbák során. Ahogy lassan végigmérte őket, gúnyos mosoly ült az arcán.

– Az utolsó próba a legnagyobb kihívás lesz – mondta rekedtes hangján. – Nem a bátorságotokat, nem is a türelmeteket teszem próbára, hanem a bizalmatokat és az ítélőképességeteket.

Karcsi felhorkantott. – Mi ebben a nehéz? Megbízunk egymásban, nem igaz, fiúk?

Tibi és Feri egyszerre bólintottak, de valahol mélyen érezték, hogy a boszorkány nem véletlenül emelte ki ezt a tulajdonságot.

Az Út a Harmadik Próbához

A boszorkány intett, és egy újabb ösvény jelent meg az erdő sűrűjében. Az út egy különös, ködös tisztásra vezetett, amelynek közepén egy hatalmas, díszes terem állt. A terem falai aranyosan csillogtak, és az ajtajai kinyíltak, ahogy a három barát közeledett.

– Ez gyönyörű! – suttogta Tibi, miközben megpróbálta eltüntetni a korábbi próbák során szerzett poros ruháit.

– Túl szép, hogy igaz legyen – mondta Feri, aki már jó ideje nem bízott semmiben, ami szépnek tűnt.

A boszorkány belépett utánuk, és a terem közepére mutatott, ahol egy hatalmas asztalon több tucat aranykolbász sorakozott. Mindegyik pontosan ugyanolyan volt: fényesen csillogó, tökéletesen gömbölyded és egyenletesen aranyszínű.

– Ezek közül csak az egyik az igazi Arany Kolbász – mondta a boszorkány. – Ha rosszul választotok, az egész terem összeomlik, és ti örökre itt ragadtok. Ha azonban megtaláljátok az igazit, az életetek örökre megváltozik.

A Kiválasztás Kihívása

A barátok döbbenten nézték a kolbászokat. Mindegyik pontosan ugyanúgy nézett ki, és semmi sem utalt arra, hogy melyik lehet az igazi.

– Ez most valami vicc? – kérdezte Feri, aki már most úgy érezte, hogy ez a feladat messze meghaladja a képességeiket.

– Nem vicc – felelte a boszorkány. – Az igazi Arany Kolbász mindig fokhagymás illatot áraszt. De vigyázzatok, mert a hamis kolbászok illata is hasonló lehet, és könnyen megtéveszthet titeket.

Tibi előrelépett, és mélyen beszívta a levegőt. – Ez az én feladatom. Senki sem ismeri jobban a kolbászokat, mint én.

Karcsi és Feri félrehúzódtak, hogy teret adjanak Tibinek. A terem csendbe burkolózott, és csak Tibi lépéseinek halk zaja hallatszott, ahogy egyenként megvizsgálta a kolbászokat. Először csak a szemével mérte fel őket, majd óvatosan meg is szagolta mindet.

A Fokhagymás Nyom

A harmadik kolbászhoz érve Tibi megtorpant. Mélyen beleszimatolt, majd ismét beleszagolt, mintha biztosra akarna menni. Az illat ismerős volt: egy enyhe, de határozott fokhagymás aroma, amely pontosan olyan volt, mint amit otthon a nagymamájától kapott kolbászként ismert.

– Ez az – suttogta, majd óvatosan megemelte a kolbászt. A terem falai hirtelen felragyogtak, és a boszorkány tapsolva lépett elő.

– Ügyes vagy, fiú! Megtaláltad az igazit! – mondta, és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.

Karcsi és Feri megkönnyebbülten felsóhajtottak, és odarohantak Tibinek gratulálni.

A Visszatérés és Az Ünneplés

A boszorkány intett, és a terem arany falai eltűntek, mintha soha nem is léteztek volna. A három barát hirtelen újra az erdő szélén találta magát, kezükben az Arany Kolbásszal. A faluból már messziről hallatszott a zeneszó és az ünneplés, mert a lakók valahogyan megérezték, hogy a Nagyfiúk sikerrel jártak.

Amikor beléptek a faluba, az emberek éljenezve fogadták őket. Az Arany Kolbászt egy nagy asztal közepére helyezték, és mindenki megcsodálta a csodás, fénylő kincset.

– Ez az életünk legnagyobb sikere! – mondta Tibi, miközben büszkén kihúzta magát. – És most miénk az örök boldogság!

Feri azonnal kalkulálni kezdett. – Vajon hány kiló arany van benne? És hogyan lehetne befektetni ezt az egészet?

Karcsi csak csendesen nézte a kolbászt, és egy korty pálinkával ünnepelt. – Hát, legalább nem hiába cipeltük ezt a lapátot.

A Fordulat: Tibi Kalandja

Azonban a történet itt nem ért véget. Egyik este, amikor mindenki aludt, Tibi nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megevett egy darabot az Arany Kolbászból. Az íze mennyei volt, és úgy érezte, hogy soha életében nem volt még ilyen boldog. Ám amikor reggel felébredt, valami különös történt vele: Tibi maga is kolbásszá változott.

– Ez nem lehet igaz! – kiáltotta Karcsi, amikor meglátta barátját, aki most már egy fénylő, aranyszínű kolbász formájában hevert az asztalon.

Feri kétségbeesetten kezdett lapozgatni a jegyzeteiben. – Valahol biztos van erre egy megoldás! Vagy legalább egy recept, hogyan változtassuk vissza!

Újabb Kalandok Várnak

A boszorkány figyelmeztetése igaznak bizonyult: az Arany Kolbász nem csak áldás, hanem átok is lehetett. Karcsi és Feri nem tehettek mást, mint hogy újra útra keltek, hogy megmentsék barátjukat.

– Tudod, mi a vicces? – mondta Karcsi, miközben vállára vetette a lapátját. – Az, hogy mindez egy kolbász miatt kezdődött, és most egy kolbász miatt kell újabb kalandba vágnunk.

Feri vállat vont, és elindult az erdő felé. – Legalább soha nem lesz unalmas az életünk.

És így kezdődött a Nagyfiúk újabb kalandja – de ez már egy másik történet…