Méhecske mese gyerekeknek – Dorka, a segítőkész méh

Ez a méhecske mese gyerekeknek egy szorgalmas kis méhről, Dorkáról szól, aki napról napra önzetlenül segít a rét apró lakóin. A történet játékosan, kedves szereplőkön keresztül mutatja meg a kicsiknek, milyen erő van a segítőkészségben és a szorgalomban – és hogy a jó tett soha nem vész el. Üljetek le kényelmesen, és repüljetek el együtt Dorkával a napsütéses, virágos rétre!

Tartalomjegyzék

• Dorka, a szorgalmas kis méhecske
• A bajba jutott katica
• A szomjas kis hangya
• Az eltévedt pillangó
• Amikor Dorka került bajba
• A jótett visszatér
• Tanulság és szülői tippek
• Gyakori kérdések (GYIK)

Dorka, a szorgalmas kis méhecske

A nap éppen csak felkelt a virágos rét fölött, amikor Dorka, a kis méhecske már szorgosan dolgozott. A feje tetején, a két csápja között egy kis kék masni billegett, ahogy virágról virágra szállt. – Sürgős a munka, sürgős! – zümmögte vidáman.

Dorka volt a rét legszorgalmasabb kis méhecskéje. Reggeltől estig gyűjtötte a finom, csillogó nektárt, hogy aztán hazavigye a kaptárba. De Dorka nemcsak szorgalmas volt – kedves és segítőkész is. Útközben mindenkinek odaköszönt: a virágoknak, a fűszálaknak, a bogaraknak.

– Jó reggelt, pipacs! Jó reggelt, margaréta! – zengte, és a virágok mosolyogva bólogattak felé a szélben.

Édesanyja gyakran mondta neki: – Dorka, te aztán igazi kincs vagy! Mindig dolgozol, és mindig segítesz másokon. – Dorka ilyenkor pirult egy kicsit a kék masnija alatt, és csak annyit felelt: – Mert jó segíteni, anyukám! Olyankor a szívem is melegebb lesz.

És így is volt. Dorka minden áldott nap keresett valakit, akin segíthetett. Ezen a reggelen sem kellett sokáig várnia.

A bajba jutott katica

Ahogy Dorka a magas fű fölött repült, halk nyöszörgést hallott odalentről. – Jaj, jaj! Segítség! – pittyegte valaki. Dorka azonnal lebukott a fűszálak közé, és ott talált egy piros katicát, aki a hátára esett, és kétségbeesetten kapálózott apró lábaival.

– Sehogy sem tudok felfordulni! – sírdogált a katica. – Egész reggel itt fekszem, és senki sem vett észre.

– Ne aggódj, máris segítek! – zümmögte Dorka. Óvatosan leszállt mellé, és a kis mancsát nyújtotta neki. – Kapaszkodj belém! Egy, kettő, három – húzd!

A katica megkapaszkodott, Dorka pedig finoman megemelte. Egy pillanat múlva a katica már a hat lábán állt, és boldogan rázta meg piros, pöttyös szárnyát.

– Köszönöm, kedves méhecske! – ujjongott. – Már azt hittem, itt töltöm az egész napot! Hogyan hálálhatom meg?

– Nem kell meghálálnod semmit – mosolygott Dorka. – Örülök, hogy segíthettem! Vigyázz magadra, kis katica! – És már repült is tovább, a szíve pedig egészen melegen dobogott a kék masnija alatt.

A szomjas kis hangya

A nap egyre magasabbra hágott, és a rét fölött forró lett a levegő. Dorka egy nagy levél árnyékában pihent meg, amikor megpillantott egy aprócska hangyát. A kis hangya lassan, fáradtan vonszolta magát, és alig bírt megállni a lábán.

– Mi a baj, kis hangya? – kérdezte aggódva Dorka.

– Olyan szomjas vagyok! – lihegte a hangya. – Egész nap dolgoztam, morzsákat cipeltem a bolyba, és nincs egy csepp víz sehol. Már alig látok a melegtől.

Dorka körülnézett, és meglátott egy fűszálon egy gömbölyű, csillogó harmatcseppet. – Várj csak! – mondta. Óvatosan begörbítette egy levél szélét, beletette a harmatcseppet, és odavitte a hangyának. – Tessék, igyál ebből!

A kis hangya mohón kortyolt a hűsítő vízből, és szemmel láthatóan felélénkült. – Áááh, de jólesett! Megmentetted az életemet, kedves méhecske! – hálálkodott.

– Igyál csak nyugodtan! – nevetett Dorka. – Mindig jó, ha vigyázunk egymásra. – Aztán megvárta, míg a hangya teljesen felüdült, és csak utána repült tovább a dolgára. A nap pedig még mindig magasan ragyogott az égen.

Az eltévedt pillangó

Délután felé Dorka furcsa, halk sírást hallott egy bokor mellől. Odarepült, és egy gyönyörű, de nagyon szomorú kis pillangót talált. A pillangó szárnyán könnycsepp csillogott.

– Miért sírsz, kis pillangó? – kérdezte gyengéden Dorka.

– Eltévedtem! – zokogta a pillangó. – Olyan messzire repültem a virágok után, hogy most már nem találom haza az utat. Nem tudom, merre van a tisztásom, ahol a testvéreim laknak.

– Ne sírj, majd én segítek! – mondta Dorka határozottan. – Én az egész rétet ismerem, hiszen minden reggel végigjárom. Milyen a te tisztásod?

– Tele van lila levendulával és sárga napraforgóval – szipogta a pillangó.

– Tudom már, hol van! – csapott a homlokára Dorka. – Gyere utánam, megmutatom az utat! – A kis méhecske előre repült, és a szárnyával mutatta az irányt, a pillangó pedig boldogan követte. Hamarosan feltűnt a levendulás, napraforgós tisztás.

– Otthon vagyok! – kiáltotta a pillangó. – Köszönöm, kedves méhecske, soha nem felejtem el a jóságodat! – Dorka boldogan integetett, és elindult hazafelé. Csakhogy közben az ég elkezdett sötétedni…

Amikor Dorka került bajba

Dorka annyit segített aznap, hogy észre sem vette, milyen messzire került a kaptártól. Hirtelen nagy, sötét felhők gyűltek össze az égen, és hűvös szél kerekedett. Aztán eleredt az eső.

– Jaj, ne! – ijedt meg Dorka. A kövér esőcseppek nehézzé tették a szárnyát, és hiába próbált felszállni, csak vergődött. Végül kimerülten lehuppant egy virág szirmára.

A kis méhecske szárnya csurom vizes lett, a kék masnija lekonyult. Reszketett a hidegtől, és körülötte senki sem volt. – Olyan messze vagyok otthonról – suttogta szomorúan. – Egyedül soha nem jutok haza ebben a viharban.

Egy könnycsepp gördült le az arcán, ami elvegyült az esővel. Egész nap másokon segített, most pedig ő maga szorult segítségre. – Bárcsak jönne valaki! – sóhajtotta halkan, és összekuporodott a szirmon.

De a rét üresnek tűnt. Az eső csak esett, az ég egyre sötétebb lett. Dorka behunyta a szemét, és próbált bátor maradni. – Reggelig kibírom valahogy – gondolta. Ám abban a pillanatban ismerős hangokat hallott közeledni a fű felől…

A jótett visszatér

– Dorka! Dorka, hol vagy? – hangzott a hívás. A kis méhecske kinyitotta a szemét, és nem hitt a fülének. A piros katica, a kis hangya és a pillangó közeledett felé, mind a hárman őt keresték!

– Láttuk, hogy jön a vihar, és tudtuk, hogy te még kint vagy a réten – mondta a katica. – Nem hagyhatunk bajban, hiszen te is segítettél mindannyiunkon!

A pillangó a nagy, erős szárnyai alá vonta Dorkát, hogy védje az esőtől. A katica elöl mutatta az utat, a kis hangya pedig bátorította: – Már nincs messze a kaptár, kitartás!

Így, együtt, egymást segítve indultak el. Lassan elállt az eső, a felhők szétoszlottak, és az égen gyönyörű szivárvány ragyogott fel. Mire a kaptárhoz értek, Dorka szárnya is felszáradt.

– Köszönöm nektek, kedves barátaim! – mondta meghatottan Dorka. – Megmentettetek!

– Te mentettél meg minket előbb! – nevetett a hangya. – A jóság mindig visszatér ahhoz, aki adja.

Dorka aznap este boldogan bújt be a meleg kaptárba. Megtanulta, hogy a segítőkészség olyan, mint a szivárvány: ha te adod a fényt, egy nap hozzád is visszaragyog.

Tanulság és szülői tippek

Ez a méhecske mese gyerekeknek egy szép és egyszerű igazságot tanít: aki jó másokhoz, ahhoz a jóság előbb-utóbb visszatér. Dorka önzetlenül segített a katicán, a hangyán és a pillangón – nem várt érte cserébe semmit –, és amikor ő maga került bajba, éppen ők siettek a segítségére. A történet a segítőkészséget és a szorgalmat is természetes, követendő értékként mutatja be a kicsiknek.

Ha tetszett Dorka története, fedezzetek fel további kedves tanulságos meséket az oldalunkon. A barátság erejéről szól a tanulságos mese a barátságról óvodásoknak, az osztozkodás és a nagylelkűség témáját pedig játékosan dolgozza fel a horcsögös mese a megosztásról és a kicsi nyuszi meséje az osztozkodásról.

Ha pedig a kis méhecskéket is jobban megszeretnétek, olvassátok el a vidám Zümi méhecske mesét és a Zsongó Zsófi méhecske történetét is. Arról pedig, hogy a valódi méhek miért olyan fontosak a természetben, izgalmas, gyerekbarát ismereteket találtok az Országos Magyar Méhészeti Egyesület gyerekeknek szóló oldalán.

Rovaros esti mesét keresel? A szentjánosbogár mese gyerekeknek szóló Ferkó-história is csodás nyári olvasmány!

Gyakori kérdések (GYIK)