Lassú Lóri és a türelem virága – vicces teknős mese 3–6 éveseknek

Lassú Lóri és a türelem virága egy igazi vicces teknős mese gyerekeknek, amelyben a kis teknős valami egészen újba vág bele: virágot szeretne ültetni. Csakhogy a virág sem hajlandó olyan gyorsan nőni, ahogy Lóri szeretné – ami egyébként Lóritól azért is mulatságos, mert ő maga sem siet soha sehova. Ha szereted az állatos meséket, amelyek nevettetnek és közben valami szépet is tanítanak, jó helyen jársz!

1. Lóri talál egy magot

Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütötte kis kertben élt Lassú Lóri, a zöld teknős. Lóri nem sietett soha sehova – de ezt ő maga is tudta, és egyáltalán nem bánta. Piros sálját a nyakában igazítva lépkedett ki minden reggel a kertbe, lassan, megfontoltan, ahogy egy igazi teknőshöz illik.

Azon a tavaszi reggelen Lóri valami aprócska, barna dolgot pillantott meg a fűben.

– Hm – mondta Lóri, és lehajolt megnézni. Ez legalább három percig tartott, mert Lóri nem szokott kapkodni.

A kis barna valami egy mag volt. Kerek, apró, és teljesen egyszerűnek tűnt. De Lórinak mégis felcsillant a szeme.

– Ezt én el fogom ültetni – döntötte el ünnepélyesen. – És kinő belőle a legszebb virág az egész kertben!

A közelben éppen elszáguldott Pitypang, a kis hangya, fehér kötényével és miniatűr ásójával felfegyverkezve.

– Szia Lóri! – kiáltotta menet közben, mert Pitypang még köszönni is futva szokott. – Mit tartasz a kezedben?

– Egy magot – felelte Lóri büszkén. – Virágot fogok ültetni.

Pitypang megállt egy pillanatra – ami nála azt jelentette, hogy csak hat lábából kettő állt meg.

– Virágot? – kérdezte csodálkozva. – Az sok időbe telik, tudod? Először ki kell ásni a lyukat, aztán bele kell tenni a magot, aztán locsolni kell, aztán várni kell…

– Tudom – bólintott Lóri nyugodtan.

– Na de én arra gondolok, hogy várni kell – emelte fel a hangját Pitypang. – Napokat! Heteket! Lehet, hogy hónapokat!

– Tudom – bólintott Lóri ugyanolyan nyugodtan, mint az előbb.

Pitypang értetlenül csóválta a fejét, aztán elfutott, mert neki még ezer dolga volt elvégezni. Lóri pedig a kis magot a tenyerében szorongatva elindult a kert közepére. Lassan. Nagyon lassan. De biztosan.

2. Az elültetés nagy műve

Lóri előkerített egy lapátot. A lapát kétszer akkora volt, mint ő maga, de ettől Lóri nem ijedt meg. Nekifogott az ásásnak teljes erőbevetéssel – a nyelve is kikandikált a szájából az erőlködéstől.

– Egy… – ásott egyet. Megpihent.

– Kettő… – ásott még egyet. Megint megpihent.

– Három… – fújtatott, és letette a lapátot. – Ez a lyuk most már tökéletesen elég.

A lyuk akkora volt, mint Pitypang feje. Ami Pitypangnak épp elég lett volna, de egy virágmagnak is megteszi.

Éppen akkor szaladt arra Pitypang megint, és megállt egy villanásra.

– Lóri! Még csak ennyit ástál? Én már reggel óta huszonhét lyukat ástam, elültettem a babszemmag-készletemet, meglocsoltam a petrezselyemet és megjavítottam a hangyaboly tetejét!

– Gratulálok – mondta Lóri kedvesen, és beleejtette a magot a kis lyukba.

– De hát… de hát… – hadarta Pitypang. – Nem aggaszt, hogy ilyen lassan mész?

Lóri gondolkodott egy pillanatot. Aztán így szólt:

– Nem. A mag sem siet.

Pitypang erre annyira meglepődött, hogy egy teljes másodpercig mozdulatlanul állt. Aztán megvonta a vállát és elrohant. Lóri pedig szépen visszatakarta a magot a puha, barna földdel, és meglocsolta egy kis kanna vízzel.

– Na – mondta elégedetten, és leült a kis halmocska mellé. – Most már csak várni kell.

3. A nagy várakozás

Lóri várt. Ült a kis halmocska előtt, és várt. A nap lassan arrébb vándorolt az égen, a felhők erre-arra úsztak, a katicabogarak keringtek a szomszédos virágok körül – de a kis halmocskából semmi sem kandikált ki.

Pitypang délelőtt háromszor is elszaladt mellette.

Első alkalommal megkérdezte: – Még mindig vársz?

– Még mindig – felelte Lóri.

Második alkalommal csak annyit mondott: – Semmi?

– Semmi – felelte Lóri derűsen.

Harmadik alkalommal Pitypang egy kis homokórát hozott és letette Lóri mellé.

– Na, ez legalább szórakoztat majd, amíg vársz – mondta jószívűen.

– Köszönöm – mondta Lóri, és elnézte a homokot, ahogy lassan, szemcsénként pereg lefelé. – Milyen szép ez.

– Hogy lehet ez szép?! – hüledezett Pitypang. – Ez csak homok, ami leesik!

– De milyen türelmesen esik le – mondta Lóri csodálkozva. – Egyáltalán nem kapkod.

Pitypang erre már nem tudott mit mondani. Gyorsan elsietett, mert a hangyabolyban még várta az uzsonnáskészítés, a levélcipelés és a kavicsrendezés.

Lóri pedig ott maradt a halmocska és a homokóra mellett. Nézte a felhőket. Nézte a pillangókat. Hallgatta a szél neszezését a füvek között. Az erdei teknősök mindig is tudták: a legjobb dolgokhoz türelem kell.

Aztán eljött a délután. Lóri szemhéja kezdett nehéz lenni. A napfény meleg volt, a fű puha, a kis halmocska csendesen gubbaszkodott előtte…

– Csak egy picit – suttogta Lóri, és lehunyta a szemét. – Csak egy nagyon kis picit szunyókálok…

És elaludt. Úgy, ahogy ott ült: fejét a páncéljára hajtva, piros sálját a szélben lobogtatva, mosolyogva.

4. A türelem virága kinyílik

Amíg Lóri szundikált, valami csodálatos dolog történt.

A kis halmocskából először csak egy apró, zöld kacsocska bújt elő – olyan pici volt, mint Pitypang kisujja. Aztán a kacsocska megnyúlt, megvastagodott, és lassan, nagyon lassan felfelé kúszott a napfény felé. Mintha csak azt várta volna, hogy valaki türelmesen mellette üljön, és ne sürgesse.

Pitypang éppen akkor szaladt arra, amikor a szár tetején egy aranysárga bimbó robbant fel hatalmas virággá. Akkora volt, mint maga Lóri. Szirmai ragyogtak a napfényben, mint apró aranytányérok, és olyan illat áradt belőle, hogy a pillangók messziről odarepültek, a méhek pedig sorban álltak, hogy belenézzenek a közepébe.

Pitypang szája tátva maradt.

– Ez… ez… – nyögte, és fel akart mászni a virágra, de olyan szép volt, hogy csak állt és bámulta. – Ez… hatalmas!

Lóri közben még mindig aludt, és halkan horkolt – teknős módra, ami annyit tesz, hogy csendesen szuszogott, és néha egyet nyelt.

Pitypang odarohant hozzá és megpöckölte.

– Lóri! LÓRI! Felébredj! Nézd már meg!

Lóri lassan kinyitotta az egyik szemét. Aztán a másikat. Aztán mind a kettőt egyszerre tágra.

A türelem virága ott állt előtte, aranysárgán, ragyogóan, tele pillangókkal és méhekkel – pont akkora, mint ő.

– Ó – mondta Lóri halkan.

Aztán csendben maradt egy ideig, mert néha a legjobb dolgokra nincs is szó.

5. Lóri és Pitypang a virág alatt

Lóri és Pitypang ott ültek a virág árnyékában. A nagy, aranysárga türelemvirág fölöttük ívelt, mint egy kis nap a réten.

Pitypang vakarózott egy kicsit. Aztán megszólalt:

– Szóval… te már reggel óta tudtad, hogy ez fog történni?

– Nem – felelte Lóri. – Azt nem tudtam.

– Akkor hogyan voltál ennyire nyugodt?

Lóri egy pillanatig gondolkodott. A természetben minden a maga idejében történik – ezt a teknősök ösztönösen tudják.

– Hát – mondta végül –, mert a mag tudta, mit kell csinálnia. Nekem csak nem kellett zavarni.

Pitypang erre olyan arcot vágott, amilyet akkor szokás, amikor az ember valami nagyon bölcset hall, de nem biztos benne, hogy teljesen érti.

– Tehát… a türelem az, hogy nem zavarjuk a magot?

– Valami ilyesmi – bólintott Lóri vidáman.

Pitypang még egy kicsit vakarózott. Aztán hirtelen felállt.

– Tudod mit? Én is fogok ültetni egyet. Holnap. Korán reggel. Majd megvárom.

– Remek – mondta Lóri. – De tudod, hogy ez napokig tart, ugye?

– Tudom – mondta Pitypang, és már rohant is.

– Hetekig! – kiáltott utána Lóri.

– Tudom!

– Esetleg hónapokig!

De Pitypang már nem hallotta, mert eltűnt a bokrok között. Lóri utánanézett, aztán visszafordult a virágához, és elégedetten mosolygott.

Aztán újra elaludt. Mert a türelemnek az is része, hogy az ember tudja, mikor kell pihenni.

Ha tetszett Lóri kalandja, olvasd el, hogyan indult el minden: Lassú Lóri nagy versenye – az igazi első kaland, ahol Lóri egy futóversenyen bizonyítja be, hogy a lassúság is lehet erény. Ha a türelemről szeretnél még egy szép mesét olvasni, nézd meg ezt a rövid mesét a türelemről is! A pillangós meséket kedvelőknek pedig ajánljuk Pille Pillangó és az elveszett álom történetét.

Mit tanít ez a vicces teknős mese a türelemről?

Lassú Lóri története azt mutatja meg kedves, vicces módon, hogy a türelem nem azt jelenti, hogy unatkozunk és tétlenül üldögélünk. A türelem azt jelenti, hogy megbízunk abban, hogy a dolgok a maguk idejében megtörténnek – és közben csendben figyelünk a világgal körülöttünk.

Pitypang, a szorgos hangya mindig rohan, mindig siet – és mégis ő az, aki lemarad a legszebb pillanatról: arról, ahogy a virág kinyílik. Lóri viszont, aki nem siet sehova, pont ott van, amikor a csoda bekövetkezik – még ha alszik is közben 😄

3–6 éves gyerekeknek ez az üzenet nagyon közel áll a mindennapi életükhöz: megvárni a fagylaltot, amíg elkészül; türelmesnek lenni, amíg egy barát befejezi a játékát; vagy csak csendben ülni és nézni, ahogy valami lassan, szépen történik. A állatos mesék között ritkán találni olyat, amely ennyire könnyen és nevetve tanít meg valamit ennyire fontosat.

Gyakori kérdések – Lassú Lóri és a türelem virága