Mese az irigységről óvodásoknak – Zizi és a zöld szem

Ez a mese az irigységről óvodásoknak egy kis zöld béka kalandja – aki egy szép nyári reggelen hirtelen úgy érezte, hogy mindenkinek jobb dolga van, mint neki. A pillangónak szárnya van. A mókusnak bozontos farka. A gólyának hosszú lába. De Zizinek? Zizinek csak két hosszú ugróláb jutott – amivel, bevallotta magának keserűen, nem tud repülni, nem tud fára mászni, és sehova nem fér be rendesen.

Vajon mi lesz ebből?

1. Zizi, aki mindent irigyelni kezdett

Zizi béka azon a reggelen úgy ébredt, mint mindig: a kedvenc kövén, a tóparton, ahol a napsugár elsőnek ért el, és ahol a víz mindig kellemes hőmérsékletű volt. Tátogott egyet, nyújtózkodott, körülnézett.

Aztán meglátta Pillét.

Pille a pillangó éppen ott lebegett a tó felett – könnyedén, szinte erőlködés nélkül, kék és sárga szárnyaival lassan csapkodva. A nap megcsillogott a szárnyain, és kis szivárvány csillogott körülötte. Zizi nézett. Nézett. Aztán felsóhajtott.

– Bárcsak nekem is lennének szárnyaim – mondta halkan.

Ezt még soha nem mondta. Eddig eszébe sem jutott, hogy szárnyai lehetnének. De most, hogy Pillét nézte, valami furcsa, zöld érzés kúszott fel a hasában – valami, ami nem volt kellemes, de nem tudott megszabadulni tőle.

Irigység volt. Bár Zizi még nem tudta a nevét.

– Mit nézegetsz? – kérdezte Pille, és rálebegett a közelbe.

– A szárnyaidat – mondta Zizi. – Szépek.

– Köszönöm – mondta Pille. – De engem meg a te lábaid érdekelnek. Olyan hosszúak! Olyan ruganyosak! Én soha nem tudnék akkorát ugrani, mint te.

– Ugrani – mondta Zizi megvetően. – Mit ér az ugrás, ha nem lehet repülni?

Pille megvonta a vállát – vagy legalábbis megvonta volna, ha pillangóknak lett volna válluk –, és tovább lebegett. Zizi pedig ott maradt a kövön, és egyre több zöld érzéssel a hasában nézte utána.

2. A pillangó szárnya

Zizi egész délelőtt azon gondolkodott, hogyan lehetne szárnya. Próbálta a karjait kinyújtani – de azok kicsik és rövid végű végek voltak, nem igazán alkalmasak repülésre. Próbálta a nagy tóparti leveleket a hóna alá csípni – de azok csak belottyantottak a vízbe, mihelyt elengedte őket.

Végül úgy döntött: megpróbálja a repülést szárny nélkül is. Ha elég nagyot ugrik, talán a levegőben marad.

Felállt a kőre. Mélyet lélegzett. Összeszedte minden erejét.

– HOPP! – kiáltott, és akkorát ugrott, amennyire csak bírt.

Pille épp arra repült, és egy pillanatra azt hitte, egy zöld meteor jön felé. Gyorsan félreugrott – na, félrerepült –, és tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy Zizi... nem repült. Hanem egy nagy, látványos ívben vízbe pottyant.

CSOBBANÁS.

A víz felett csak Zizi feje bukkant elő, az is dühösen ráncolva a homlokát.

– Nem működik – közölte.

– Ezt láttam – mondta Pille tapintatosan.

– Hogyan csinálod te? – kérdezte Zizi, és kimászott a vízből. – A repülést.

– Hát... csak csinálom – mondta Pille. – Mindig is tudtam. De te tudod, mit nem tudok én? Úszni. Vagy akkorát ugrani, hogy csobbanjon. Ha esik az eső, én elbújok – mert a szárnyaim eláznak, és akkor nem tudok repülni. Te meg ilyenkor azt csinálsz, amit akarsz.

Zizi ezen elgondolkodott. Ez igaz volt. Esőben Zizi mindig boldogan ugrált a pocsolyákban – de Pille ilyenkor valahol elrejtőzött, és szomorúan várt, amíg kisüt a nap.

– Akkor te meg engem irigyelsz? – kérdezte Zizi csodálkozva.

– Kicsit – mondta Pille, és tovább lebegett.

Zizi a tóra nézett. A zöld érzés a hasában egy picit kisebb lett. De csak egy picit.

3. A mókus farka és a gólya lába

Délután Zizi Rőfös mókussal találkozott az erdőszélen. Rőfös egy bokor ágában állt – pontosabban próbált állni, de a hatalmas, bozontos farka beleakadt egy ágba, és most mérgelődve próbálta kiszabadítani.

– Segíthetek? – kérdezte Zizi.

– Nem kell – mordult Rőfös. – Majd kiszabadulok magam is. Csak ez az átkozott fark... – Aztán végül sikerült. Megfutamodott a farktól, az ágról kiszabadult, és Rőfös elégedetten rázta meg a bundáját. – Na végre.

– Én irigyelni szoktam a farkadat – mondta Zizi őszintén. – Olyan szép és bozontos.

Rőfös elképedve nézett rá. – Ezt komolyan mondod?

– Teljesen.

– Tudod, hányszor akad bele naponta valamibe? – kérdezte Rőfös. – Ágakba, bokrokba, ajtókeretekbe. Egyszer beleakadt a saját odúm ajtajába, és tíz percig nem tudtam bejutni. A saját otthonomba! A saját farkam tartott kinn! – Felháborodottan rázta a fejét. – Engem inkább a te lábaid érdekelnek. Olyan hosszúak. Olyat ugrani tudnék velük...

– Mindenki az ugrólábamat dicséri – morogta Zizi. – De én szárnyat akarok, vagy bozontos farkat, vagy—

– Vagy hosszú lábakat? – szólt közbe egy mély hang.

Odanéztek. Gólya Gábor állt ott, büszkén, a hosszú piros lábain egyensúlyozva. De a büszkeség mögött valami más is látszott az arcán.

– Engem ne kívánj – mondta Gólya Gábor. – Tudod, mit jelent, amikor hosszú lábaid vannak? Soha semmibe nem férsz be rendesen. Kispadok, kisautók, kis ajtók... – Megcsóválta a fejét. – Tavaly egy kisegér meghívott a házába uzsonnára. Szép volt a meghívás. De a ház ajtaján be nem fértünk. Ott kint álltam az udvaron, és benéztem az ablakon, ahogy a kisegér egyedül eszik süteményt.

Csend lett.

– Szóval... te engem irigyelsz? – kérdezte Zizi.

– Téged? – Gólya Gábor meglepetten nézett rá. – Hát persze. Bemész mindenfelé. Úszol. Ugorsz. Esőben sem zavarsz. – Sóhajtott egyet. – Én meg itt állok, mint egy kicsorbult ecsetelő, és nem tudok befutni sehova.

Zizi körülnézett. Rőfös a farkát szabadítgatta egy újabb ágból. Pille az egyik napfényes foltban melegedett, mert kicsit fázott. Gólya Gábor szomorúan nézte az alacsony faodút, ahova be szeretett volna nézni.

Mindenki irigyelni akart valamit. Mindenki mást.

Zizi az ugrólábaira nézett. Hosszúak. Erősek. Ruganyosak.

De mit lehet velük kezdeni? – gondolta. Aztán eszébe jutott valami.

4. Zizi igazi kincse

Zizi odasétált a tópart legmagasabb kövéhez – arra a nagy, lapos sziklára, ahonnan az egész tó látszott. Felállt rá. Körülnézett.

Pille odafönt lebegett a levegőben. Rőfös egy fa tetején ült, a farkával egyensúlyozva. Gólya Gábor a tóparton állt, hosszú lábain bicegve.

– Figyelj! – kiáltott Zizi, és összeszedte magát.

Aztán ugrott.

Nem úgy, mint délelőtt – nem azt próbálva, ami nem az övé volt. Hanem úgy, ahogy ő tudott ugrani: hosszú lábait összehúzva, majd teljes erejével kilövellve, ívesen, magasan, messzire – egészen a tó közepéig repítve magát, ahol a vízliliomok nyílottak. A nap megcsillant az ívben, Zizi teste egy pillanatra ott volt a levegőben – és az volt a legtermészetesebb, leggyönyörűbb, legzizibb dolog, amit valaha csinált.

CSOBBANÁS – de most nem véletlenül, és nem dühösen. Hanem pontosan, örömmel, tökéletesen.

Pille tapsolt. Rőfös fütyült. Gólya Gábor nagyot kiáltott: – Brávó!

Zizi kiemelkedett a vízből, és egyenesen a vízliliom tetejére ugrott. Onnan nézett körül – büszkén, boldogan, és azzal az érzéssel, amelyet eddig még soha nem érzett teljesen: hogy jó az, ami ő. Hogy az ő hosszú ugrólábaival olyat tud, amit sem Pille, sem Rőfös, sem Gólya Gábor nem tud megcsinálni.

– Ezt csináld még egyszer! – kiáltott Rőfös.

– Kérlek! – mondta Pille.

Zizi nevetett. Aztán ugrott. Aztán megint. Az ugrások egyre szebbek lettek, mert most már nem azért ugrott, hogy valami mást próbáljon meg csinálni – hanem azért, mert ez volt az övé, ez volt az ő igazi kincse, és most először érezte igazán.

Estére, amikor mindenki hazafelé indult, Gólya Gábor odalépett Zizihez.

– Ma reggel még mindent irigyeltél – mondta. – Mi változott?

Zizi elgondolkodott. – Rájöttem, hogy amíg mást akarok lenni, addig nem veszem észre, milyen jó az, ami vagyok.

Gólya Gábor bólintott. – Ez bölcs dolog. – Aztán hozzátette: – De azért én még mindig irigyellek egy kicsit az ugrólábaiddal.

– Én meg a te hosszú lábaidért néha fel tudom majd nézni a magas dolgokat – mondta Zizi. – Ha megkéred, hogy álljak elé, te pedig megemelek.

Gólya Gábor elmosolyodott. – Barátság?

– Barátság – mondta Zizi, és kettőt ugrott örömében.

Ha tetszett ez a mese az irigységről, olvasd el a megosztásról szóló mesénket is – ahol szintén állatos barátok tanulnak valami fontosat egymástól. A barátságról szóló tanulságos mesénk szintén hasonló értékeket közvetít.

A mese tanulsága

Zizi béka meséje azt tanítja nekünk, hogy az irigység csapdája mindig ugyanaz: aki mindig mást akar lenni, soha nem tudja értékelni azt, amije van. Zizi egész nap mások szárnyát, farkát és lábát irigyelte – és közben nem vette észre, hogy az ő hosszú ugrólábaival olyat tud, amire senki más nem képes.

A mese azt is megmutatja, hogy az irigység kölcsönös: Pille Zizit irigyli, Rőfös Pillét, Gólya Gábor Zizit. Mindenki úgy érzi, a másiknak jobb – és közben mindenki elfelejtkezik arról, amit ő tud. Ez a felismerés felszabadító: nem vagyunk egyedül az irigységgel, és a megoldás is ugyanaz mindenkinél – visszatérni ahhoz, ami a miénk.

A mese legszebb pillanata az, amikor Zizi nem azt próbálja megcsinálni, amit mások – hanem azt, amit ő tud. Az ugrás, amely akkor a legtökéletesebb, legsebb és legörömtelibb, egyszerűen azért, mert ez az övé. Ez az önelfogadás és az önbizalom lényege: nem a legjobb lenni mindenben, hanem a legjobbá válni abban, ami te vagy.

Szülőknek: hogyan kezeljük az irigységet gyerekeknél?

Az irigység teljesen normális, természetes érzés – már 2-3 éves kortól megjelenik, amikor a gyerek észreveszi, hogy másnak más játéka, más ruhája, más képessége van. Nem büntetni kell, és nem kell hazudni azt, hogy „neked is ugyanolyan jó" – hanem segíteni kell megtalálni azt, ami valóban a gyereké.

Hogyan reagáljunk, ha a gyerek irigykedik?

Ne bagatellizáljuk. A „Ne légy már irigy!" vagy a „Másnak sem jobb" mondatok nem segítenek – elnyomják az érzést, de nem dolgozzák fel. Ehelyett ismerjük el: „Értem, hogy szeretnéd azt a játékot. Ez természetes."

Kérdezzünk rá, mi az a sajátja. „Te miben vagy különlegesen jó? Mit tudsz csinálni, amit mások nem?" Ez segít átirányítani a figyelmet a hiányból a meglévőre. A érzelmekről szóló mesénk szintén segít abban, hogy a gyerek nevet adjon az irigység érzésének.

Tanítsuk meg a hála gyakorlatát. Este, lefekvés előtt kérdezzük meg: „Mi volt ma a legjobb dolog, ami veled történt?" Ez a kis szokás hosszú távon átirányítja a figyelmet arról, ami nincs, arra, ami van. Ez Zizi lecke is: az ugrás mindig ott volt – csak észre kellett venni.

Meséljük el Zizi históriáját. Ez a mese az irigységről azért hasznos, mert humorral közelíti meg a témát. Felolvasás után egyszerűen megkérdezhetjük: „Te miben vagy olyan, mint Zizi? Miben tudsz olyat, amit mások nem?" – és a gyerek válaszából sokat megtudunk arról, hogyan látja önmagát.

Modelljük az önelfogadást. Ha mi magunk is hangosan értékeljük azt, amink van – „de jó, hogy tudok főzni!", „de szép ez a virág a kertünkben!" –, a gyerek megtanulja ezt a szemléletet. Az önbizalom és önelfogadás egymástól elválaszthatatlan: aki jól érzi magát önmagában, az kevesebbet irigyli a másikat.

Gyakori kérdések – Mese az irigységről óvodásoknak