Mese a megosztásról óvodásoknak – Peti és a piros kisautó

Ez a kedves mese a megosztásról óvodásoknak egy kisfiúról szól, akinek volt egy gyönyörű piros kisautója – és egy nagy-nagy dilemmája. Vajon Peti rájön-e, hogy az együtt játszás sokkal jobb, mint egyedül őrizgetni a kincsét? Olvassátok fel együtt, és nézzétek meg, mit tanít ez a mese a közösségi életről és az igazi barátságról!

1. fejezet – Peti és a piros kisautó

Azon a szép tavaszi reggelen Peti szinte futva ért az óvodába. A hátizsákjából büszkén előhúzott valamit: egy tűzpiros kisautót, amelynek csillogó kerekei apró kattanással forogtak, és amelynek teteje olyan fényes volt, mint egy nyalóka. Az autót a születésnapjára kapta, és azóta egyetlen percre sem vált meg tőle.

– Nézd! – kiáltotta Peti az udvar közepén, és a kisautót a magasba emelte. – Ez az enyém! A legjobb kisautó az egész világon!

A többi gyerek azonnal köréje sereglett. Mindenki szerette volna megérinteni, megnézni, kezébe fogni azt a gyönyörű piros járgányt. Peti azonban szorosan a mellkasára szorította, és hátrált egyet-kettőt.

– Ez az enyém – mondta határozottan. – Senki más nem foghatja meg.

A többi gyerek lassan elhúzódott. Ki a mászókára ment, ki a homokozóba, ki meg a hintára. Peti ott maradt egyedül az udvar közepén. Leült a kis padra, és a térdén forgatta az autót. Figyelte, hogyan ragyog a kereke a napfényben. Megvizsgálta az első lökhárítót és a kicsi visszapillantó tükröt.

Egyedül volt, és az autója csodálatos volt.

Mégis, valami furcsán hiányzott. Valami, amit nem tudott pontosan megnevezni. Mintha az autó öröme valahogy nem lenne egészen teljes. Körülnézett: a többi gyerek kacagott, kiabált, segítette egymást. Peti csak ült, és forgatta a kerekeket.

– Hát ez tényleg a legjobb kisautó – morogta maga elé. – Miért nem vagyok boldog?

De a választ még nem tudta. Azt csak később tanulta meg.

2. fejezet – Dorka szomorú tekintete

Peti az ebéd előtti szabad játék ideje alatt a kis asztalhoz ment, és ott gurítgatta az autóját. Jobbra-balra, fel-le a deszkán, közben brrúm-brrúm hangokat adott ki, ahogy egy igazi autóversenyzőhöz illik.

Egyszer csak megérezte, hogy valaki nézi.

Felnézett. Ott állt Dorka – a sárga virágos ruhás, szőke copfos Dorka –, és szomorú szemekkel nézett az autóra. Nem szólt semmit. Nem nyújtotta ki a kezét. Csak állt ott, és nézett.

Peti ösztönösen a mellkasához szorította az autót.

– Ez az enyém – mondta, bár Dorka nem is kérte.

– Tudom – felelte Dorka halkan. – Szép.

És ezzel elfordult, és a babasarokba ment egyedül játszani.

Peti nézett utána. Valami kellemetlenül szorított a mellkasában. Nem értette pontosan, mi az. Az autó ott volt a kezében, hideg és sima és tökéletes – mégis a keze mintha nehéznek érezte volna.

A délelőtt folyamán Dorka még kétszer is arra ment Peti mellett. Egyszer megállt és bámulta az autót, aztán csendesen továbbment. Másodszor már meg sem állt, csak pillantott oda, majd elkapta a tekintetét. Mintha tudná, hogy úgysem fog hozzájutni.

Peti egyre rosszabbul érezte magát. A brrúm-brrúm hangok elmaradtak. Az autót csak forgatta a kezében, és nem játszott igazán. Eszébe jutott, amikor ő volt kicsi – na jó, még most is kicsi, de amikor még kisebb volt –, és Bence barátja nem adta oda a sárga traktorát. Milyen szomorú volt akkor!

De az autó az övé volt. Teljesen az övé. Nem kellett odaadni senkinek.

Igaz?

Ebben a tanulságos mesében a barátságról is éppen arról van szó, milyen nehéz néha odafigyelni a másikra. Peti most tanulta meg, hogy a mások érzéseire figyelni nem gyengeség, hanem a szív ereje.

3. fejezet – Zsuzsa néni titka

Zsuzsa néni – az óvónő, akinek gesztenyebarna haja mindig kicsit göndörödött az arcába, és aki soha nem kiabált, csak halkan és érthetően beszélt – észrevett valamit. Észrevette, hogy Peti egyedül ül, és hogy Dorka messzire kerüli az asztalát.

Odament, és leült Peti mellé a földre – nem a székre, hanem egyenesen a padlóra, hogy a szemük egy magasságban legyen.

– Peti – mondta csendesen –, megsúgok neked egy titkot a játékokról.

Peti felnézett. Zsuzsa néni kezében ott volt a piros kisautó másik példánya – a csoportszobából –, és mellette egy kicsi baba.

– Nézd – mondta az óvónő –, képzeld el, hogy ez a két játék egész nap egyedül van. Az autó csak egy sarokban áll, a baba meg egy másik sarokban. Egyik sem tud gurulni, egyik sem tud nevetni, egyik sem érzi, hogy valaki örül neki.

Peti a kisautóra nézett.

– Szomorúak? – kérdezte.

– Talán – mondta Zsuzsa néni. – A játékok attól lesznek igazán boldogok, ha játszanak velük. De tudod, mikor a legboldogabbak?

Peti megrázta a fejét.

– Akkor, ha egyszerre ketten játszanak velük. Mert akkor kétszer annyi az öröm.

Csend lett. Peti forgatta az autót a kezében, és gondolkodott. Odacsalta Dorkát is a szeme sarkával – ő ott ült nem messze, és csendesen hallgatott mindent.

– De mi van, ha elveszi, és nem adja vissza? – kérdezte Peti.

Zsuzsa néni mosolygott. – Akkor megkéred, hogy adja vissza. Mert a barátok így szoktak csinálni: kölcsönadják, aztán visszakérik. Ez az együttműködés. Ez a megosztás. Nem azt jelenti, hogy örökre oda kell adni valamit. Csak azt, hogy egy ideig a másik is örülhessen neki.

Peti erre elgondolkodott. Hosszan. Nagyon hosszan – legalább három másodpercig, ami kisfiú-időben nagyon hosszúnak számít.

A szociális készségek fejlesztéséről és arról, hogyan segítenek a mesék a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlődésében, sokat megtudhatunk, ha megfigyeljük, hogyan dolgozzák fel a gyerekek ezeket a helyzeteket játék és mese közben.

4. fejezet – Az együtt-játszás varázsa

Zsuzsa néni csendesen felállt, és elment a többiekhez. Peti ott maradt az autóval. Dorka még mindig nem mozdult, csak üldögélt néhány méterre, és a cipőfűzőjét nézte.

Peti vett egy nagy levegőt.

Aztán még egyet.

Aztán odament Dorkához, és a kisautót maga elé tartotta, kerek, tenyerén kiegyenesítve, mintha tálcán kínálna valami nagyon értékeset.

– Játszol velem? – kérdezte. – Kölcsön adom az autót egy kicsit. De aztán vissza kell adni.

Dorka felkapta a fejét. Kék szemei kerekre nyíltak.

– Komolyan? – kérdezte halkan, mintha nem hinné.

– Komolyan – mondta Peti, bár a hangja egy kicsit remegett. – De csak egy kicsit.

Dorka óvatosan elvette az autót. Megmutatta, hogyan gurítja végig a kis betonúton, amit a homokba rajzoltak. Az autó futott, és a kerekei vidáman kattogtak. Peti utánafutott.

– Most én! – kiáltotta.

Dorka visszaadta. Peti gurított egyet, aztán ismét Dorkának adta. Aztán már versenyre keltek: ki tud messzebbre gurítani, ki tudja a legélesebb kanyart venni, ki tud legszebben fékezni. Nevettek, kiabáltak, és a brrúm-brrúm hangok most sokkal hangosabbak és vidámabbak lettek, mint reggel.

A többi gyerek odajött. Valaki pályát épített homokból. Valaki benzinkutat csinált egy kis dobozból. Valaki hidat épített gallyakból. Hirtelen az egész óvodaudvar egy nagy-nagy autópályává változott, és Peti piros kisautója volt a főszereplő.

Peti szeme csillogott. Ez volt a legjobb játék, amit valaha játszott. Pedig az autó ugyanaz volt, ugyanolyan piros, ugyanolyan fényes – de most egészen más volt vele játszani.

Azt is megtapasztalhatta, amit ez a mese a konfliktuskezelésről is megmutat: sokszor a legnehezebb az első lépés, az első gesztus – de aztán minden magától megoldódik.

Zsuzsa néni az ablakból nézte, és halkan mosolygott.

5. fejezet – A legjobb dolog a világon

Este, amikor az anyukája eljött érte az óvodába, Peti alig várta, hogy elmesélje, mi történt. Még a cipőjét is csak félig vette fel – az anyukájának kellett segíteni –, mert közben folyton mesélt.

– Anya, tudod mit csináltam ma? Odaadtam Dorkának az autómat! Kölcsön! És aztán visszaadta. És tudod mi volt? Sokkal jobb volt, mintha egyedül játszottam volna. Mert csináltunk egy nagy pályát, és Bendegúz épített benzinkutat, és Luca meg Zsófi is jöttek, és mindenki játszott, és az autóm volt a főszereplő!

Az anyukája mosolyogva hallgatta, miközben begombolta Peti kabátját.

– Szóval megosztottad? – kérdezte.

– Meg – mondta Peti büszkén. – De vissza is kaptam.

– Ez így szokott lenni – mondta az anyukája, és megpuszilta Peti homlokát. – Az igazi megosztásnál mindig visszakapod, amit odaadsz. Csak éppen nem ugyanazt kapod vissza – hanem sokkal többet.

Peti ránézett.

– Például barátokat? – kérdezte.

– Például barátokat – bólintott az anyukája.

Otthon, este, az anyukája ölében ülve Peti sokáig mesélt a napról. Az autó ott volt az asztalon a lámpa fényében, és csillogott, mint mindig. De most Peti nem szorította a mellkasához. Ott hagyta az asztalon, és nem félt, hogy elveszik.

Mert most már tudta: a dolgok nem attól lesznek értékesebbek, hogy elzárjuk őket. Attól lesznek értékesebbek, ha megosztjuk őket másokkal.

Amikor lefeküdt, és az anyukája leoltotta a lámpát, Peti még egyszer végigpásztázta a szobát. Az autó ott volt a polcon. Biztonságban. Holnap majd megmutatja Dorkának, hogyan kell igazán hangosan csinálni a brrúm-brrúm hangot.

Peti elmosolyodott a sötétben, és elaludt.

A Bori és a piros labda mesében is hasonló felfedezés vár a gyerekekre: az igazi öröm sosem egyedül van, hanem mindig másokkal együtt születik.

A mese tanulsága – Mit üzen Peti és a piros kisautó?

Ez a mese a megosztásról óvodásoknak egy egyszerű, de mélyen igaz gondolatot közvetít: a megosztás nem veszteség, hanem nyereség.

Peti megtanulta, hogy a legjobb játék nem az, amelyik a legszebbnek látszik egyedül nézve, hanem az, amelyiket másokkal együtt élünk meg. Az együttműködés varázsa éppen abban rejlik, hogy egy játék hirtelen egész kalanddá válik, ha ketten – vagy tízen – játszanak vele.

A gyerekek számára a megosztás sokszor nehéz, mert attól félnek, hogy elveszítik azt, ami az övék. Fontos, hogy megértsék: kölcsönadni nem ugyanaz, mint elajándékozni. A határok tisztelete és a bizalom kiépítése – éppen úgy, ahogy Zsuzsa néni tanította – teszi lehetővé, hogy a gyerekek örömmel adjanak egymásnak.

A szociális készségek fejlesztése az óvodás korban alapozza meg a gyermek egész életének közösségi kapcsolatait. Az együttműködés, a megosztás, a mások érzelmeire való figyelés olyan képességek, amelyek mesén, játékon és élményeken keresztül épülnek be a személyiségbe.

A szociális kompetencia fejlesztéséről az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is hangsúlyozza, hogy az óvodás kor a legfogékonyabb időszak ezekre a tanulásokra.

Gyakran ismételt kérdések – mese a megosztásról óvodásoknak