Hercegnős mese kislányoknak – Míra, aki nem akart hercegnő lenni

Ez a hercegnős mese kislányoknak egy olyan hercegnőről szól, aki nem olyan, mint a többi – és sokáig azt hiszi, hogy ez baj. Míra hercegnő nem szeret bálba menni, nem szeret díszes ruhában állni, és sokkal jobban örül egy szép zöld bogárnak, mint bármilyen arany ékszernek. Mindenki azt mondja: ez nem hercegnős viselkedés. De vajon ki dönti el, hogy milyen egy igazi hercegnő?

1. Míra hercegnő – aki más, mint a többiek

Aranyvár kastélyában mindenki tudta, hogy Míra hercegnő különleges. Ezt mindenki más-más hangsúllyal mondta.

Az udvarhölgyek azt mondták: „Különleges" – és közben a fejüket rázták. A király azt mondta: „Különleges" – és közben nagyot sóhajtott. Nagyanya királyné azt mondta: „Különleges" – és közben mosolygott. Míra maga azt mondta: „Igen, az vagyok" – és közben felmászott a kastélykert legnagyobb tölgyfájára.

Míra nyolc éves volt, és az egyetlen dolog, amit igazán szeretett, az a kert volt – de nem a kert szép virágai, hanem ami alattuk van: a föld, a kövek, a gyökerek, a nedves levelek alatt megbúvó apró élőlények. Bogarak, férgek, csigák – mind érdekesek és fontosak és gyönyörűek a maguk módján.

A kedvence Zöldike volt – egy apró smaragdzöld bogár, aki mindig visszatért hozzá. Minden reggel ott volt a kedvenc tölgyfa tövénél, és Míra arra gondolt, hogy talán Zöldike is várja, ugyanúgy, ahogy ő.

– Míra! – szólt fel az udvarhölgy a fa tövéből, amikor Míra éppen a negyedik ágon ült, és egy hernyót figyelt. – Jöjjön le azonnal! A ruhája tele van sárral!

– Tudom – mondta Míra. – A hernyó szép.

– Hercegnők nem másznak fára! – mondta az udvarhölgy.

– Ez a hernyó nem tud fára mászni – mondta Míra. – Ezért mászom én.

Az udvarhölgy olyan hangot adott ki, amelyet nehéz leírni, de amely körülbelül azt jelentette: „Ez a kislány reménytelen." Aztán visszament a kastélyba, hogy elmondja a királynak, hogy Míra megint a fán van. Míra ott maradt a fán, és nézte a hernyót. Nem érezte magát reménytelennek. Érezte magát boldognak.

2. A nagy bál előtt – amit Míra nem akar

A nagy bál három nap múlva volt. Aranyvár kastélyába minden szomszédos királyság nemeseit meghívták – és Mírának, az egyetlen hercegnőnek, természetesen részt kellett vennie. Az öltözőszobában az udvarhölgy egy hatalmas, rózsaszín, fodros, masnis báliruhát tartott Míra elé.

– Nem – mondta Míra.

– Méltóságos hercegnő – mondta az udvarhölgy türelmesen –, ez az idei legszebb báliruha. Az összes hercegnő ilyet visel.

– Akkor az összes hercegnő viseli – mondta Míra. – Én nem vagyok az összes hercegnő.

Végül kompromisszum született: az udvarhölgy egy kék-zöld ruhára cserélte a rózsaszínt, amely nem volt annyira fodros, de legalább tiszta volt. A tükör előtt állva Míra megnézte magát. A ruha szép volt – ezt el kellett ismernie. De valahogy az a kislány a tükörben nem egészen ő volt. Pontosabban: ő volt, de csak egy darabja. A fontos darab – a bogárgyűjtő, fára mászó rész – valahol máshol maradt.

– Muszáj? – kérdezte Míra az udvarhölgytől.

– Muszáj – mondta az udvarhölgy.

Míra mélyet sóhajtott, és elindult keresni nagyanyát. Nagyanya mindig tudta, mit kell csinálni.

3. Nagyanya bölcsessége – a kertben

Nagyanya királyné a kert végén lévő padon ült – egy nagy hársfaárnyékban, ahol a méhek zúgtak, és a levegő illatos volt. Míra odament, és leült mellé. A tenyerén ott volt Zöldike – a smaragdzöld bogár, aki ma is megkereste a tölgyfánál.

– Nézd, nagyanya – mondta Míra, és Zöldikét a nagyanya felé nyújtotta.

Nagyanya lehajolt, és megnézte. Nem húzta vissza a kezét, nem mondta, hogy „jaj, bogár" – csak megnézte, komolyan és figyelmesen.

– Szép – mondta. – Smaragdzöld. Ritka szín ilyen apró állaton.

– Igen – mondta Míra boldogan. – Zöldikének hívom. Minden reggel ott van a tölgy tövénél.

– Nagyanya – mondta Míra egy idő múlva –, miért kell nekem bálba menni?

– Mert hercegnő vagy – mondta nagyanya egyszerűen.

– De én nem akarok ilyen hercegnő lenni – mondta Míra. – Aki csak ruhában áll és mosolyog és táncol. Ez unalmas. Ez nem én vagyok.

– Ki vagy te? – kérdezte nagyanya, és nem úgy kérdezte, mint aki nem tudja – hanem mint aki tudni akarja, mit mond Míra.

Míra gondolkodott. Ez szokatlan kérdés volt. Mindenki azt mondta, ki kell lennie – de senki sem kérdezte, ki akar lenni.

– Én vagyok az, aki figyel – mondta végül. – Aki észreveszi a dolgokat. Hogy a hernyó hogyan mozog, hogy Zöldike milyen ritmusban csapkodja a szárnyát, hogy a tölgy melyik ága erős és melyik gyenge. Én figyelek.

Nagyanya bólintott lassan. – Tudod-e – mondta –, hogy a legjobb királyok és királynők azok, akik figyelnek? Aki észreveszi, mire van szüksége az embereknek. Aki meglátja a kis dolgokat, amelyeket mások elnéznek. A bál nem arról szól, hogy ruhában állj és mosolyogj. A bál arról szól, hogy ott légy, és figyelj.

Míra ezt nem értette teljesen. De érezte, hogy nagyanya valami fontosat mondott. Zöldike a tenyerén megmozgott, és felrepült – vissza a tölgyfa felé. Míra nézte, amíg el nem tűnt a levelek között.

4. Míra cselekszik – amikor számít

A bál napján reggel, miközben az egész kastély a felkészüléssel volt elfoglalva, Míra kiment a kertbe. Csak egy kicsit. Csak hogy lássa Zöldikét. Csak hogy megérintse a tölgyfa kérgét, és érezze, hogy ő még ő.

A tölgyfa tövénél azonban nem Zöldike várta, hanem valami más. Egy kis madár – vörösbegy, Míra azonnal felismerte a narancsvörös mellét – feküdt a fűben, és nem tudott felkelni. Az egyik szárnya furcsán állt, és a szeme csukva volt, de a mellkasa emelkedett-süllyedt.

– Él – mondta Míra hangosan, és letérdelt mellé.

Nem gondolkodott sokáig. Óvatosan, nagyon óvatosan felemelte a madarat, és bebugyolálta a kendőjébe. A kastélyban senkit sem talált azonnal, aki segíthetett volna. De tudta, kire van szüksége: az öreg kertész, Balázs bácsi, aki negyven éve dolgozott a kastélykertben, és aki egyszer megmutatta Mírának, hogyan kell kiszabadítani egy hálóba gabalyodott pillangót.

Megtalálta Balázs bácsit az üvegháznál. – Mutasd – mondta Balázs bácsi, és nem mondta, hogy „nézzük a ruhád" vagy „ma van a bál" – csak mondta: mutasd.

Megnézték a madarat együtt. A szárnya nem törött – csak megütötte magát, valószínűleg az üvegházi ablaknak repült. Balázs bácsi egy kis dobozt szerzett, puha fűvel kibélelte, vizet és aprított gyümölcsöt tett mellé.

– Ide tegyük – mondta. – Csendben, sötétben, nyugodtan. Holnapra rendbe jön, meglátod.

– Biztos? – kérdezte Míra.

– Nem biztos – mondta Balázs bácsi őszintén. – De ha valaki gondoskodik róla, sokkal nagyobb az esély.

Míra elhelyezte a madarat a dobozban. A ruhája sáros volt, a haja kijött a fésülésből, az egyik könyöke karcos volt. De a madár lélegzett. Egyenletesen, nyugodtan.

– Köszönöm, Balázs bácsi – mondta Míra.

– Köszönöm a hercegnőnek – mondta Balázs bácsi, és olyan hangsúllyal mondta a „hercegnőt", mintha az szép szó lenne. Nem kötelezettség. Szép szó.

5. Az igazi hercegnő – Míra rájön

A bálra visszament. Sárosan, kócos hajjal, karcos könyökkel – de visszament, mert megígérte, és az ígéretet tartani kell. Az udvarhölgy, amikor meglátta, olyan hangot adott ki, amelyet most sem könnyű leírni. Aztán rohant fésűért, vízért, és tíz perc alatt rendbe tette Mírát – amennyire lehetett.

A bál szép volt. A zene szólt, a vendégek táncoltak. Míra odaállt, ahol kellett, mosolygott, amikor illett – de közben figyelt. Ahogy mindig.

Észrevette a kis fiút – egy külföldi vendég gyermekét –, aki a sarokba húzódott, mert idegenül érezte magát és nem ismert senkit. Odament hozzá, és megkérdezte, szereti-e a bogarakat. A kis fiú – akinek neve Oszkár volt – azt mondta, hogy igen, nagyon.

Fél óráig Oszkárral ültek a kert szélén, és Míra megmutatta neki Zöldike kedvenc helyét a tölgyfa tövénél. Oszkár annyira boldog volt, hogy amikor visszamentek a bálba, már nem húzódott sarokba – hanem nevetve mesélte az apjának, hogy a hercegnő tud egy smaragdzöld bogárról, amelyik felismeri az embereket.

Nagyanya látta mindezt a terem túlsó végéből. Amikor Míra mellé lépett, csak annyit mondott: – Látod?

– Mit? – kérdezte Míra.

– Azt, amit csináltál. Megláttad, hogy Oszkárnak szüksége van valakire. Odamentél. Segítettél. Ez az igazi hercegnőség, Míra. Nem a ruha. Nem a tánc. Hanem az, hogy figyelj és cselekedj.

– Akkor én talán mégis hercegnő vagyok – mondta Míra végül.

– Mindig is az voltál – mondta nagyanya. – Csak más fajta, mint amit az udvarhölgyek elképzelnek.

Másnap reggel Míra elsőként ment ki a kertbe. A kis vörösbegy ott volt a dobozban, nyitott szemmel ülve. Amikor Míra kinyitotta a doboz tetejét, a madár egy pillanatig maradt – aztán felrepült, és eltűnt a kastélykert fái között.

– Menj – mondta Míra halkan. – Menj és légy boldog.

A tölgyfa tövénél ott volt Zöldike – smaragdzölden, apróan, tökéletesen. Míra leguggolt mellé, és a tenyerét közelítette. Zöldike egy pillanat után felkúszott rá. Míra mosolygott. Nem úgy, mint a bálban, ahol mosolyogni kellett. Hanem úgy, ahogy igazán – belülről, önkéntelenül, azért, mert a világ szép és tele van apró csodákkal, ha az ember figyel rájuk.

6. A mese tanulsága – az igazi hercegnőség titka

Míra hercegnős meséje egy nagyon fontos üzenetet hordoz minden kislánynak: az igazi érték nem a külsőn, hanem a belső tulajdonságokon múlik. Míra nem volt hagyományos hercegnő. De amikor számított – amikor egy sérült madárra és egy magányos kis fiúra volt szüksége valakinek –, Míra ott volt. Figyelt és cselekedett.

Ez az igazi hercegnőség. Nem a ruha. Nem a korona. Hanem a jó szív, a figyelem és a bátorság, hogy önmagunk legyünk akkor is, amikor a világ mást vár tőlünk. Ez a hercegnős mese kislányoknak szóló legfontosabb üzenete – és ezt bármilyen korú kislány megértheti és magával viheti.

Ha más hercegnős mesét is keresel, ajánljuk Réka hercegnő elveszett koronájának történetét, vagy Panni és az arany pillangó önbizalom-erősítő meséjét. A hercegnős és varázslatos mesék teljes gyűjteményét is böngészhetitek.

7. Szülőknek – önbizalom erősítése hercegnős mesékkel

A hercegnős mese kislányoknak műfaja az egyik legkihasználtabb – és sajnos sokszor a legsablonabb is. Míra meséje szándékosan tör ki a hagyományos keretből: itt a főszereplő nem a szépségével, hanem a figyelmével és jó szívével válik igazi hercegnővé.

Kérdezd meg a gyereket! A mese után érdemes megbeszélni: „Szerinted mi tesz valakit igazi hercegnővé?" vagy „Te miben vagy különleges, ami nem látszik kívülről?" Ezek a kérdések segítik a kislányt abban, hogy saját értékeit megismerje és megbecsülje. Az önbizalom-építésről szóló útmutatónk szintén hasznos eszközöket ad ehhez.

Fogadd el a különlegességet! Míra bogárgyűjtő és fára mászó – és ez rendben van. Ha a gyerekedet is valami „nem szokványos" dolog érdekli, Míra meséje remek alkalom arra, hogy megmutasd: az egyéniség érték, nem hiba. Az érzelmekről szóló meséink is segítik a gyereket az önelfogadásban.

Vigyetek ki a természetbe! Míra bogárgyűjtő szenvedélye remek ürügy arra, hogy közösen felfedezzétek a természetet. A Természetjáró oldalán korosztálybarát természetismereti tartalmakat találtok – és ki tudja, talán ti is találtok egy smaragdzöld bogarat!

Gyakran ismételt kérdések a hercegnős meséről