Cirmi cica és az első eső – mese kiscicáról gyerekeknek (2. rész)

Ez a mese kiscicáról gyerekeknek Cirmi második nagy kalandja. Ha még nem olvastad az első részt, olvasd el előbb Cirmi és az első kalandot – ahol megismered ezt a kíváncsi kis narancssárga cicát és a kertjét! De ez a mese önállóan is tökéletesen érthető és élvezhető.

1. fejezet – Egy szép reggel a kertben

Cirmi cica szeretett aludni. Ez közismert dolog volt a kertben – mindenki tudta, hogy a kis narancssárga kiscica reggel a legtovább alszik, és amikor felébred, az első dolga az, hogy jól megnyújtózzon, aztán megint elalszik egy picit, aztán megint megnyújtózzon.

Azon a reggelen is így volt. Cirmi Mama mellett aludt a nagy tölgyfa tövénél, ahol a fű puha és a gyökerek között kényelmes kis mélyedés volt, pont akkora, mint egy cica és a kicsinyje. A nap éppen felkelt, és arany sugarai megcsiklandozták Cirmi orrát.

Cirmi kinyitotta az egyik szemét. Azután a másikat. Megnyújtózott. Visszacsukta mindkettőt.

– Cirmi – mondta Mama halkan. – Ma különleges nap lesz.

Cirmi megint kinyitotta a szemeit. Amikor Mama azt mondta, hogy különleges nap lesz, általában tényleg az volt. Mama tudott ilyeneket. Macskák általában tudnak ilyeneket – érzik a levegőben, érzik a fű illatában, érzik valahol a bajuszuk végén.

– Miért különleges? – kérdezte Cirmi, és kinyújtóztatta a mancsait is.

– Mert ma először fogsz látni valamit – mondta Mama, és felnézett az égre. – Valami olyat, ami mindig volt már, de te még soha nem láttad.

Cirmi is felnézett. Az ég kék volt és tiszta. Semmi különös.

– Mikor? – kérdezte Cirmi.

– Majd – mondta Mama, és visszacsukta a szemeit.

Cirmi nem szerette a „majd"-ot. A „majd" azt jelenti, hogy most még nincs, és várni kell. Cirmi nem volt jó a várakozásban. De mivel Mama már aludt, és a fa tövénél meleg volt és puha, Cirmi is visszacsukta a szemeit.

Ha szereted Cirmi kiscica kalandjait, olvasd el az összes állatos mesénket – rengeteg kedves állatos barát vár ott!

2. fejezet – Valami jön az égen

Délelőttre Cirmi már teljesen ébren volt, és a kertben szaladgált. A kertben mindig volt valami tennivaló: pillangót kergetni, egy bogarat megfigyelni, a macskakő ösvényen ugrándozni tócsáról tócsára – bár tócsák akkor még nem voltak, mert nem esett az eső. Még.

Cirmi futott, ugrált, szaglászott. A tulipánok szaga különösen erős volt ma reggel, a margaréták fehérje vakítóan csillogott a napfényben. Minden szép volt és meleg és ismerős.

Aztán Cirmi megállt.

Valami megváltozott. Nem látta még, csak érezte – valamit a levegőben, valamit a bajusza hegyén, valamit az orrán, ami azt mondta: figyelj. Valami más van.

Felnézett az égre.

Az ég már nem volt egészen kék. A horizonton – ott, ahol a kert vége volt és az erdő kezdődött – nagy, szürke-lila felhők tornyosultak. Olyanok, amilyeneket Cirmi még soha nem látott. Nem fehérek és pufókak voltak, mint a rendes felhők – ezek mások voltak. Nehezebbek. Komolyabbak.

– Mama! – kiáltotta Cirmi. – Mama, mi az ott az égen?

Mama a ház ajtajából nézett ki. – Felhők – mondta nyugodtan. – Esőfelhők.

– Esőfelhők? – kérdezte Cirmi. – Mi az az eső?

Mama mosolygott. – Emlékszem, amikor én is először láttam. Gyere be, Cirmi. Mindjárt meglátod te is, mi az az eső.

De Cirmi nem ment be. Kíváncsi volt. Ha valami új jön az égen, azt meg kell nézni – ez Cirmi alapelve volt az életben, és eddig még soha nem okozott gondot. Legalábbis nagy gondot nem.

Az esőről és a viharról szóló mesék mindig izgalmasak! Olvasd el a vihar utáni szivárvány meséjét is – ahol kiderül, mi az eső legszebb ajándéka!

3. fejezet – Biztonságban a tornácon

Az első esőcsepp váratlanul érkezett. Cirmi ott állt a kertben, és felfelé bámult a felhőkre – és akkor valami hideg és nedves pottyan az orrára.

– Miau! – mondta Cirmi, és visszalépett egyet. Az orra még mindig nedvesnek érezte a helyet, ahol a csepp landolt. – Mi volt ez?

Aztán még egy csepp. A fülére. Aztán a hátára. Aztán egyszerre sok – egyre több, egyre sűrűbb, egyre hangosabb. A kövek megcsillámoltak, a virágok megremegtek, és Cirmi hirtelen azt vette észre, hogy a bundája nedves lesz, és a nedves bunda egyáltalán nem kellemes érzés.

– Mama! – kiáltotta Cirmi, és szaladt a ház felé.

Mama már a tornácon várt. Mellette egy puha takaró volt a padkán, és valahonnan belülről a kandalló melegsége szűrődött ki. Mama nem szólt semmit – csak oldalt lépett, hogy Cirmi beférjen mellé.

Cirmi odabújt Mama mellé, és onnan nézte az esőt. Most már nem egy-két csepp volt – hanem igazi eső, amely egyenletesen, hangosan zuhogott a kertre. A kövek nedvesek lettek, a fűben kis patakok indultak el, a tulipánok meghajoltak a víz súlya alatt.

– Ez az eső? – kérdezte Cirmi halkan.

– Ez az eső – mondta Mama.

– Miért esik? – kérdezte Cirmi.

– Mert a kertnek szüksége van rá – mondta Mama. – Nézd a virágokat. Látod, mennyire isszák? A föld is szomjas volt. Az eső megitatja őket.

Cirmi nézte a tulipánokat. Valóban – nem meghajoltak ijedtükben, hanem... megitták. A szirmaikra hull az eső, és ők csak állnak ott, és befogadják. Nem menekülnek. Csak állnak és fogadják azt, ami jön.

– De miért hideg? – kérdezte Cirmi.

– Mert a felhőkből jön – mondta Mama. – Odafenn mindig hűvösebb van.

Cirmi ezen elgondolkodott. Ez logikus volt. Ő is mindig hűvösebb volt odafenn, amikor felmászott a nagy tölgyfára – bár onnan általában le is esett, de ez más kérdés.

A kíváncsiságról és az ismeretlen megismeréséről szép mesét olvashatsz a Zsongó Zsófi méhecske meséjében is – ahol egy kis méhecske is először találkozik valami újjal!

4. fejezet – Cirmi kint marad

Az eső egy idő után gyengébb lett – nem állt el, csak megenyhült. Már nem zuhogott, csak permetezett finoman, olyan könnyedén, mint amikor valaki nagyon halkan kopog az ajtón.

Cirmi kibújt Mama mellől. Mama a kandalló mellé ment – az idősebb macskák szeretik a meleget –, és nem is vette észre, hogy Cirmi az ajtó felé sündörög.

Cirmi az ajtóban megállt. Kint az eső permetezett. A kert csillogott. A köveken apró tócsák gyűltek össze – kerek, sima, tükörszerű tócsák, amelyekben az ég visszatükröződött.

Cirmi kilépett.

Az első érintés hideg volt – a mancs alatt a kő nedves volt és hűvös. Cirmi összehúzta magát egy kicsit. Aztán a második mancs. Aztán mind a négy. Állt a permetező esőben, és a bundájára apró esőcseppek szálltak le, és ha az ember – vagy a macska – alaposan megnézte, minden csepp egy kis gömb volt, amelyik a bundaszálak között csillogott, mint egy-egy apró gyöngyszem.

Mama az ablakból nézett ki. – Cirmi! – mondta aggódva. – Gyere be, megázol!

– Egy kicsit – mondta Cirmi, és a szeme nem mozdult a tócsáról. – Csak egy kicsit még, Mama.

A tócsa ott csillogott előtte. Cirmi óvatosan közelebb ment. A tócsa visszatükrözte a felhős eget, és benne Cirmi saját arcát – a nagy kék szemeket, a bajuszt, a füleket. Cirmi ránézett a saját tükörképére, és a tükörkép visszanézett rá.

– Szia – mondta Cirmi a tükörképének.

A tükörkép nem válaszolt, de megmozdult, amikor egy esőcsepp beleesett a tócsába, és apró hullámkörök futottak végig a felszínén, és Cirmi arca felrezdült és szétfolyt és újra összeállt.

– Mama – kiáltotta Cirmi –, a tócsa mozog!

– Tudom – mondta Mama az ablakból. – Az esőcseppektől.

Cirmi nézte a hullámköröket. Aztán a mancsával finoman megérintette a tócsa felszínét. Újabb hullámkörök indultak el. Cirmi megint megérintette. Megint hullámkörök.

– Ez csodálatos – mondta Cirmi halkan.

Ha a gyerekedet is érdekli, mit éreznek az állatok az esőben és a viharban, olvasd el a szülői útmutatónkat arról, mit tegyünk, ha a gyerek fél a vihartól – sok hasznos tipp és meseajánló vár ott!

5. fejezet – Az eső titka

Az eső erősödött megint. Cirmi észrevette, hogy egy nagy lótuszlevél lelógott a kert széléről – ott nőtt a nagy lótusz, amelyet Mama mindig megöntözött, mert nagyon szerette. Cirmi felugrott, és a levelet a fejére húzta.

Tökéletes levélkalap lett belőle. Az eső a levélre hullott, és a levél tetején csobbant és legurult, és nem esett Cirmire. Cirmi így már egészen másképpen érezte az esőt – hallotta a hangját, de nem ázott meg annyira.

Az eső hangja csodálatos volt. Kopogott a köveken – tipp-tapp, tipp-tapp. Csobogott a kis vízfolyásban a kerítés mentén. Sziszegett a fű között, finoman, mint egy titok. Dobbant a nagy lótuszlevélen, amelyet Cirmi a fejére húzott.

– Az eső zenél – mondta Cirmi hangosan, mert ez volt az első gondolat, ami eszébe jutott, és Cirmi mindig hangosan mondta az első gondolatát.

– Igen – mondta egy hang mellette.

Cirmi megfordult. Egy pillangó ült a közeli margarétán – élénk kék és narancs szárnyakkal, amelyek az esőben is ragyogtak. A pillangó nem menekült. Csak ott ült, és a szárnyait lassan nyitogatta-csukogatta.

– Te nem félsz az esőtől? – kérdezte Cirmi.

– Miért félnék? – kérdezte a pillangó. – Az eső nem bánt minket. Csak nedves. És utána minden szebb lesz, mint előtte.

– Szebb? – kérdezte Cirmi.

– Minden csillogni fog – mondta a pillangó. – A fű, a virágok, a kövek, a levelek. Mindenen ott lesz az eső emléke, apró gyöngyök formájában. Meglásd.

Mama az ablakból nézte Cirmit – a levélkalapot, a pillangót, a kis cicát, aki most már nem menekült az eső elől, hanem állt benne, és hallgatta a hangját. Mama mosolygott. Pontosan ilyen volt ő is, nagyon régen, az első esőjében.

Az eső és a természet titkairól Felhőci meséjében is olvashatsz – nézd meg a Felhőci és az elveszett eső meséjét, ahol egy kis felhő tanulja meg, mi a szerepe az esőnek!

6. fejezet – Az eső után

Az eső elállt. Nem fokozatosan, nem lassan – hanem hirtelen, ahogy a nagy esők szoktak: az utolsó csepp leesett, és aztán csend lett. Olyan csend, ami csak eső után van – tele az eső hangjának emlékével, de maga a hang már nincs benne.

Cirmi levette a fejéről a lótuszlevelet. Az ég kiderült – gyorsan, ahogy nyáron szokott. A nap kibújt a felhők mögül, és megcsillantotta az egész kertet.

A pillangó igaza volt.

Minden csillogott. Minden egyes fűszálon ott ültek az esőcseppek – apró, kerek, tökéletes gyöngyszemek, amelyek a napfényt visszaverték, és a kert olyan volt, mintha valaki apró gyémántokkal szórta volna tele. A tulipánok szirmai csillogtak. A margaréták fehérje vakítóan ragyogott. A macskakő ösvény kövei sötétebbek lettek az esőtől, és a tócsák tükörszerűen visszaverték az eget.

Cirmi a kertbe lépett. Minden lépésnél a mancsai alatt nedves volt a fű, és a lábnyoma megmaradt a puha, nedves talajban.

A pillangó visszajött. Nekiindult az ösvénynek, és Cirmi utána futott – ahogy szokott, vígan, könnyedén, a farka felfelé tartva. Mama az ablakból nézte, és mosolygott.

– Mama! – kiáltotta Cirmi futás közben. – Az eső nem ijesztő!

– Tudom – mondta Mama.

– Az eső szép! – kiáltotta Cirmi.

– Tudom – mondta Mama.

– Az eső zenél, és aztán minden csillog! – kiáltotta Cirmi.

– Tudom – mondta Mama. – Ezt mindenki megtanulja, aki nem fut el előle.

Cirmi megállt egy pillanatra, és visszanézett Mamára. – Te is így tanultad meg?

– Én is – mondta Mama. – Pontosan így.

Cirmi bólintott, aztán tovább futott a pillangó után. A kert csillogott. A nap sütött. Valahol a távolban egy madár elkezdett énekelni – először halkan, aztán egyre hangosabban, mintha az eső után visszatért volna a hangja.

Cirmi boldogan futott a csillogó kertben, és tudta, hogy a következő esőre már nem fog megijedni. Kíváncsi lesz. Meg fog állni a levélkalapjával, és hallgatni fogja a zenéjét.

Mert az eső nem ijesztő. Az eső csoda.

Ha tetszett Cirmi kalandja, olvasd el a Dani és az eltévedt kismacska meséjét is – ahol egy másik kis cica kerül izgalmas kalandba! Vagy böngéssz az összes állatos mesénk között!

🐱 Tanulság

Cirmi meséje egy egyszerű, de fontos dolgot mutat meg: az ismeretlen nem mindig ijesztő. Sokszor csak ismeretlen. Ha nem futunk el előle, hanem megállunk és megfigyeljük – mint Cirmi tette a levélkalapjával –, kiderülhet, hogy az, amitől féltünk, valójában gyönyörű.

Az eső zenél. A tócsa mozog. A virágok isznak belőle. Ezeket nem tudta Cirmi, mielőtt az első eső megérkezett. De utána tudta – és ez a tudás az övé lett örökre.

Mama bölcsessége szintén fontos: „Ezt mindenki megtanulja, aki nem fut el előle." A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk. Azt jelenti, hogy maradunk, és megnézzük, mi van ott, amitől félünk.

Ha szeretnéd, hogy gyermeked is megismerje az időjárás csodáit és megbékéljen az esővel és a viharral, olvasd el a viharfélelemről szóló szülői útmutatónkat is – és nézd meg a többi 3–6 éveseknek szóló mesénket!

❓ Gyakran ismételt kérdések